Röviden

MN
2007. 07. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fúzióba menekül a két porcelángyár
Szorosabbra fűzheti kapcsolatait két hazai porcelángyár: a Zsolnay és a hollóházi. Akár porcelánipari fúzióhoz is vezethet a két gyár közötti kapcsolat erősödése, a két cég ugyanakkor az esetleges egyesülés után is megőrizné márkaneveit, kvázi önállóságát – jelentette ki Pálfi József, a Hollóházi Porcelán Manufaktúra vezérigazgatója. Mindkét társaság tavaly egymilliárd forint körüli árbevételt könyvelhetett el, s ez az összeg nem bírja el a jelenlegi, örökölt vállalatirányítási rendszert. (MTI)

Drágul az élelmiszer
Az élelmiszerárakra jelentős és tartós emelkedés vár a növekvő kínai és indiai kereslet miatt, s azért is, mert egyre több termőterületen termesztenek bioüzemanyag előállítására szánt növényeket – mondta a világ legnagyobb élelmiszer-ipari vállalata, a svájci Nestlé elnöke, Peter Brabeck a Financial Timesnak. Nemzetközi piacfigyelő szervezetek a héten 20–50 százalék közötti drágulást jósoltak az élelmiszerekre vonatkozóan a következő tíz évre. Egyes elemzők azonban úgy vélik, hogy a bioüzemanyag-termelés hatását sokan eltúlozzák, mert a termelők kevesebb alapanyagot igénylő technológiákat dolgoznak ki a jövőben. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.