Emlékkereszt a 47-es főúton
A 47-es főúton meghaltak, illetve megsérültek emlékére avattak keresztet Hódmezővásárhelyen. Lázár János polgármester (Fidesz) a Lelkek emlékére elnevezésű emlékmű átadásán hangsúlyozta: a Szeged és Hódmezővásárhely között lévő főúton minden évben legalább egy halálos baleset történik. Lázár emlékeztetett arra, hogy 2002 márciusában rakták le a négysávos út alapkövét, és megépült annak kétszer tíz kilométeres szakasza, ám szerinte politikai okból nem készült el a két szakasz közötti négy kilométeres út. (MTI)
Fidesz-siker Szentesen
Móróné Tulipán Edit, a Fidesz– KDNP jelöltje nyerte tegnap Szentesen az időközi önkormányzati választást, amelyet egy fideszes képviselő halála miatt írtak ki. Móróné a szavazatok 32,21 százalékát szerezte meg. A második helyen az MDF-es Révész János végzett 27,73 százalékos eredménnyel, míg az MSZP– SZDSZ jelöltje, Csernus Lukács László mindössze 15 százalékot kapott. (P. T.)
„Ne az AIDS-szűrésen spóroljanak!”
Az MDF mélyen elítéli azt, hogy az Egészségügyi Minisztérium minden ígérgetése ellenére sem hajlandó kétmillió forintot áldozni arra, az idén is legyen ingyenes HIV- és szájonkológiai szűrés a Sziget-fesztiválon. A párt közleményében rámutat: Bár a tárca azt nyilatkozta, hogy az átutalás folyamatban van, az összeg a mai napig nem érkezett meg a szervezet számlájára. (MTI)
Veszélyes popcorn bukkant fel a piacon, brutális vegyszer került a zacskóba
