Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetBontják a Budai Skálát E héten megkezdődhet a Budai Skála bontása – jelezte Elekes András, az ING Magyarország Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatója. A helyén megvalósuló városközpont és a lakóépületek tervezése az engedélyezési fázisnál tart, a kereskedelmi és szórakoztató-központ nyitása 2009 tavaszán várható. A teljes befektetés megközelíti a 35 milliárd forintot, ez a meglévő ingatlan vételárát is tartalmazza. (MTI) Oszama bin Laden Pakisztánban? Oszama bin Laden terroristavezér él, és Pakisztán Afganisztánnal határos vidékén rejtőzik – állítja Mike McConnell nemzeti hírszerzési igazgató, az amerikai hírszerző szervezetek főkoordinátora. Pakisztán szemére vetette, hogy hagyta az al-Kaida terrorszervezet újjászerveződését a törzsi területen, ahol tavaly békét kötött a törzsek vezetőivel. A pakisztáni külügyminiszter azonnal cáfolta az állítást. (MTI) Elhunyt Kovács László operatőr Hosszan tartó, súlyos betegség után vasárnap meghalt Kovács László magyar származású világhírű filmoperatőr. 1956-ban végzett a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakán, még abban az évben emigrált, azóta az Egyesült Államokban élt és dolgozott. A Szelíd motorosok hozta meg számára a világhírt. Munkáját többször ismerték el a filmszakma jelentős díjaival. (MTI)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!