Röviden

MN
2007. 07. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Adathalászat az OTP-ügyfeleknél
Az OTP Bank több ügyfelétől kapott olyan bejelentést, amely a bank nevében küldött angol nyelvű e-mailekre és az azokból elérhető, hamisított weboldalra hívta fel a figyelmet. Az OTP gyorsan reagált az adathalászatnak is nevezett támadásra, és felhívta ügyfelei figyelmét arra, hogy a pénzintézet soha nem kér adatokat e-mailben vagy telefonon. (MN)

Brémába repít a Ryanair
Bristol és East Midlands után október 30-tól Brémába is szállít utasokat Budapestről a Ryanair. Európa legnagyobb diszkont-légitársasága heti három járatot indít a német városba. A Ryanair tervei szerint a brémai járat üzemelésének első évében 40 ezer utast szállít majd, és 160 új munkahelyet teremt Budapesten. (B. P.)

Tőkét vontak ki a Bakonyi Erőműből
Csökkentette – tőkekivonási céllal – alaptőkéjét a Bakonyi Erőmű Zrt. – derül ki a Cégközlönyből. A több mint 4,8 milliárd forintos alaptőke 2,1 milliárd forintos leszállításáról döntött a társaság, amelynek főtulajdonosa egy Demján Sándor által jegyzett cég. (MTI)

Jól vizsgázott az új rendszer?
Az első fél évben 821 328 műszaki vizsgát végeztek el Magyarországon, ami csak mintegy 5200-zal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában – mondta Horváth Zsolt Csaba, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke. A tisztviselő szerint ez azt mutatja, hogy a technológiaváltás, a májustól bővített vizsgálati rendszer szervesen és eredményesen beépült a napi folyamatokba. Horváth hozzátette, a hatóság az idei első fél évben 12,9 milliárd forint bevételt ért el, ami 1,5 milliárddal haladta meg az előző félévit. (MTI)

Változtat reklámjain a Csigavér iskola
Kötelezettségvállalással zárult a Csigavér 01. Autósiskola Kft. ellen indított eljárás – döntött a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a hivatal tegnapi közleménye szerint. Az eljárás alá vont társaság vállalta, hogy a versenytörvény előírásainak megfelelően alakítja át hirdetési gyakorlatát, amelyben korábban a legjobbnak, legmodernebbbnek tüntette fel szolgáltatásait. (T. K.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.