Röviden

MTI
2007. 07. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Előny itt
Ludwig
Két óra hosszat a röntgengépben felejtettek egy pácienst Belgiumban. Na, ez a malőr nálunk nem fordulhat elő: a reformnorma szerint ennyi idő alatt legalább harminc beteg váltja egymást az átvilágítókészülékben.

Bajba került magyar turisták
Hegyi mentők nyújtottak segítséget egy hétfős – két felnőttből és öt 16–18 év közötti fiatalból álló – magyar turistacsoportnak Belluno körül a Dolomitokban, a Marmolada csúcs térségében. A hegymászók lekésték a drótkötélpálya utolsó kabinját, így gyalog próbáltak leereszkedni a völgybe, de eltévedtek. Tegnap hajnalban helikoptert hívtak hozzájuk. (MTI)

Lövöldöző tinédzser Debrecenben
Levegőbe lőtt, majd az intézkedő rendőrök elől elmenekült kedd este egy 18 éves fiatalember Debrecenben. A rendőrök a tócóskerti lakótelepen két fiatalra figyeltek fel, igazoltatni akarták őket, de egyikük a levegőbe lőtt, aztán egy mikrobusszal egyedül elhajtott. Menekülés közben elvesztette uralmát kocsija fölött, és autóknak ütközött. A járőrök elfogták a garázdát. (MTI)

Betörőket fogtak el Nyíregyházán
Sorozatbetörőket fogtak el a rendőrök Nyíregyházán. Az előzetes letartóztatásba helyezett négy fiatalember az eddigi adatok szerint együttesen 12,6 millió forintos kárt okozott csaknem harminc bűncselekmény elkövetésével. A gyanúsítottak a nyírségi nagyvárosban és a közeli Kótajban fosztogattak. (MTI)

Kigyulladt kocsik az M3-ason
Egy kocsi és egy mikrobusz kigyulladt, amikor összeütközött az M3-as autópályán Görbeháza felé, a 104-es kilométernél, a Miskolc felé vezető oldalon tegnap reggel. Az előbbi járműben utazó két személy a helyszínen életét vesztette, a mikrobusz három utasa viszont nem sérült meg. (MTI)

Skandináv lottó
Első sorsolás: 16, 17, 18, 20, 21, 25, 29. Második sorsolás: 6, 9, 21, 25, 26, 31, 35. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.