Röviden

MN
2007. 07. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

MPSZ-aláírásgyűjtés: újabb határidő
Kolozsvár. Egyelőre nem mond le tisztségéről a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) országos vezetősége, bár korábban a tusnádfürdői szabadegyetem megnyitásáig szabtak határidőt arra, hogy összegyűjtsék a Magyar Polgári Párt bejegyzéséhez szükséges aláírásokat. „Újabb haladékot adtunk magunknak, hiszen az elmúlt hónapokban eredményes aláírásgyűjtő akciókat szerveztünk több román többségű megyében és Bukarestben” – nyilatkozta a kolozsvári Krónika című napilapnak Gazda Zoltán. Az MPSZ sepsiszéki elnöke szerint országos szinten megvan már a pártbejegyzéshez szükséges 25 ezer támogató aláírás, viszont egyes megyékben még nem gyűlt össze az előírt 800 kézjegy. (MN)

Óriási síparadicsom épül Kárpátalján
Kijev. Augusztusban a kárpátaljai megyei állami közigazgatási hivatal tendert ír ki a négy járás területén létesítendő, hatalmas síkomplexum kivitelezőjének megállapítására. Az Ekonomicseszkije Izvesztyija üzleti napilap közlése szerint a projekt megvalósulása esetén Kárpátalján jönne létre Ukrajna legnagyobb síparadicsoma. Nuszer Ernő, a kárpátaljai hivatal európai integrációs és külgazdasági főosztályának vezetője a lapnak elmondta, hogy a síparadicsom négy járás – a Volóci, a Szolyvai, az Ilosvai és az Ökörmezői járás területén fog elterülni, több ezer hektáron. A mostani tenderkiírásban győzelmet arató cégek az első szakaszban szállodákat, sífelvonókat fognak építeni. Nuszer Ernő több száz millió dollárra értékeli a síparadicsom létesítésének projektjét – számolt be róla a Kárpátinfo.net internetes honlap. (P. I.)

Caplovic: Szlovákokat asszimilálnak délen
Pozsony. Nem igaz, hogy Dél-Szlovákiában asszimilálják a magyar nemzetiségű polgárokat, hanem éppen ellenkezőleg, a szlovákok asszimilálása folyik ezeken a területeken – nyilatkozta Dusan Caplovic kisebbségekért is felelős pozsonyi miniszterelnök-helyettes. A politikus szerint a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) egyes politikusai és az „arrogáns” magyar önkormányzatok tevékenysége okozza a szlovákok elmagyarosodását. A miniszterelnök-helyettes felszólította a délen élő szlovákokat, fogjanak össze, és akadályozzák meg, hogy az önkormányzati választásokon a helyi képviselő-testületekbe csak MKP-s politikusok kerüljenek. (MN)

Kizárták a fasisztázó szerb képviselőt
Szabadka. A szabadkai községi képviselő-testület félbeszakadt ülésének keddi folytatása annak a Blasko Gabricnak a kizárásával indult, aki a múlt héten megkezdett ülésen lefasisztázta a vajdasági magyarságot – számolt be a Vajdaság Ma hírportál. A testület nacionalista képviselői a keddi ülésen is védték Gabricot, s akadtak olyanok is, akik a kizárásáról szóló határozat megsemmisítését követelték. Próbálkozásuk nem járt sikerrel. Mirko Bajic (Népi Demokrata Párt), aki legutóbb szintén fasisztázott, most békejobbot nyújtott a Vajdasági Magyar Szövetségnek. (P. I.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.