Sellyén ismételnek
Megsemmisítette a július 8-i selylyei időközi polgármester- és önkormányzati választás eredményét a területi választási bizottság kedden Pécsett hozott határozatában, mert mintegy félszáz esetben bizonyítottnak találták, hogy a szavazatszámláló bizottságok tagjai nem ellenőrizték a voksokat leadó választópolgárok személyazonosságát. A választást augusztus 8-ig kell megismételni a baranyai kisvárosban. (MTI)
Aggódik a szakszervezet
Semmi változás nem várható a felsőoktatási intézmények eddigi státusában: az egyetemek, főiskolák maradnak állami felügyelet mellett és állami finanszírozással működnek a jövőben is – mondta el Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács (FÉT) ülése után. Kis Papp László, a tanácskozást kezdeményező Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke ugyanakkor aggodalmának adott hangot amiatt, hogy továbbra sem látják, a közalkalmazotti státust hogyan tudják majd megvédeni. (MTI)
Rudi újra MTV-elnök lehet
A Magyar Televízió elnöke sem közvetlenül, sem a cég kommunikációs részlegén keresztül nem nyilatkozik arról, indul-e egy újabb négyéves ciklusért. Az MTI szerint elképzelhető, hogy az intézményt felügyelő kuratórium elnökség kezdeményezi Rudi Zoltán mandátumának meghosszabbítását. A távirati iroda kérdésére László Péter kommunikációs vezető által adott válasz csak „nem közlésre szánt” elemeket tartalmaz, ám a kuratóriumi elnökségi tagok által elmondottak alapján az feltételezhető: csak ősszel kezdik el az elnök tevékenységének értékelését. (MTI)
Már 1,2 millióan nézték meg, ahogyan Kocsis Máté helyreteszi Magyar Pétert a reptéri zápor kapcsán + videó
