Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetRáday milliói Építészettel és műemlékvédelemmel kapcsolatos tanácsadásért nem kevesebb mint nettó 7,2 millió forintot fizet idén a Miniszterelnöki Hivatal Ráday Mihály volt SZDSZ-es parlamenti képviselőnek, noha a műemlékvédelem nem is szerepel a kancellária feladatai között. A Kormányszóvivői Iroda egyelőre nem adott magyarázatot a megbízásra. (Hír TV) Elítélt terroristák Egyenként 40 évi, életfogytiglannal felérő börtönbüntetésre ítélt tegnap egy londoni bíróság négy férfit, akiket azzal vádoltak, hogy 2005. július 21-én öngyilkos merényleteket akartak végrehajtani a londoni tömegközlekedésben az al-Kaida nemzetközi terroristahálózat parancsára. Az akciókra alig két héttel a több mint ötven halálos áldozatot követelő londoni merényletek után került volna sor. (MTI) Vizsgált támogatás Az Európai Bizottság mélyreható vizsgálatot indított a japán székhelyű Ibiden Gyártó Kft. (Dunavarsány Ipari Park) egyik beruházási projektjéhez nyújtott, több mint 39 millió eurós állami támogatás ügyében. A bizottság szerint kérdéses, hogy a tervezett támogatás összeegyeztethető-e az állami támogatásra vonatkozó uniós szabályokkal, illetve nem erősíti-e meg indokolatlanul a cég versenypozícióját. A vállalat dízelmotorok részecskeszűrőjéhez használt kerámiaszűrőket gyárt. (L. I.)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!