Ami nem szakszerű, az törvénytelen
Jogi paradoxon a Papp-bizottság azon megállapítása, hogy az október 23-i rendőri fellépés „alapvetően törvényes, de több elemében is szakszerűtlen” volt – véli az ’56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága (Deport ’56). Szerintük ugyanis „egy rendőri intézkedés akkor törvényes, ha szakszerű”. A Deport ’56 emlékeztetett: Gergényi Péter volt budapesti főkapitány törvényesnek és szakszerűnek titulálta a hatóság intézkedését, és ehhez képest kétségkívül előrelépésnek tekinthető a Papp-jelentés, ami fölveti a rendőri vezetők felelősségét. (P. T.)
Szili reménykedik
Remélem, most már egy stabil csapat fogja tudni menedzselni a pécsi Európa kulturális fővárosa (EKF-) programot, amely a régió felemelkedését szolgálja – mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a város és az EKF vezető tisztségviselőivel folytatott megbeszélést követően tegnap. Megírtuk, az előkészítő munkák során kialakult érdekellentétek oldását is célul tűzte ki a politikus, aki viszont erről azt mondta, „igazából nem volt feszültség”. Szili közölte, a kormány várhatóan kiemelt nagyberuházásokká nyilvánítja az EKF öt nagy projektjét. (MTI)
Jogerős elutasítás
Egyelőre nem ért célt a Fidesz népszavazási kezdeményezése, amely a gyöngyösi kórház működtetésének privatizációja ellen irányult. Kozma Katalin jegyző ugyanis – egy immár jogerős bírósági ítélet szerint – nem hitelesítette az aláírásgyűjtő íveket. A bírósági döntést tudomásul veszik, annak tartalmát nem kívánják kommentálni – reagált Tatár László, a Fidesz gyöngyösi szervezetének elnöke. (MTI)
Versenyt úsztak az elszabadult kukák a pécsi villámárvízben + videó
