Röviden

MTI
2007. 07. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vonakodó
szövetséges
London. Ronald Noble, az Interpol főtitkára szerint Nagy-Britannia nemzetközi terrorizmus elleni fellépése „rossz évszázadban” jár. Noble a BBC-nek adott interjújában elmondta, hogy a brit terrorelhárítás mind ez idáig „egy nevet, egy címet, egy telefonszámot” sem adott át a nemzetközi nyomozó hatóságnak a londoni és a glasgow-i merényletkísérletekkel kapcsolatban. (MN)

Bűnös terroristák
London. Három vádlottat bűnösnek találtak brit esküdtek annak a 2005. július 21-i londoni meghiúsult merényletnek a kitervelésében, amelyet két héttel az 52 ember életét kioltó, összehangolt öngyilkos robbantások után kíséreltek meg. A terroristák fő töltetei nem robbantak fel, bár a pokolgépek detonátorai működésbe léptek. (MTI)

Török mozgósítás
Bagdad. Törökország 140 ezer katonát sorakoztatott fel Irak határán Hosjar Zebari iraki külügyminiszter szerint. A török haderővel kapcsolatos adatokban a külügyminiszter az iraki biztonsági és titkosszolgálatok jelentéseire hivatkozott. A török hadsereg több ízben sürgette az ankarai kormányt: engedélyezze a behatolást a főleg kurdok lakta észak-iraki területre. (MTI)

Panaszos katonák
Paktika. Négy lengyel NATO-katona sebesült meg vasárnap este robbanásban járőrözés közben a délkelet-afganisztáni Paktika tartományban lévő támaszpontjuk közelében – közölte Marek Tomaszycki tábornok, a lengyel kontingens parancsnoka. Az Afganisztánban állomásozó lengyel katonák nemrégiben panaszolták el, hogy a járműveik nem nyújtanak megfelelő védelmet a támadások ellen. (MTI)

NAÜ-ellenőrök
indulnak Jongbjonba
Bécs. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) jóváhagyta, hogy a szervezet ellenőröket küldjön Észak-Koreába, a jongbjoni atomreaktor leállításának felügyeletére. Észak-Korea 2002-ben, miután az Egyesült Államok titkos nukleáris tevékenységgel vádolta, kitiltotta a NAÜ ellenőreit létesítményeiből. Azóta ez lesz az első alkalom, hogy az ENSZ szakosított intézménye ellenőrzést hajt végre az országban. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.