Sportpálya helyett lakópark

Munkatársunktól
2007. 07. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lakópark épülhet a Csepel SC sporttelepe helyén, legalábbis ettől tart a helyi ellenzék és a Csepeli Öttusa és Triatlon Egyesület vezetője. – Az utóbbi években szándékosan gatyásították le az 1912-ben a csepeli munkások számára létrehozott sporttelepet, mivel bizonyos üzleti körök „le akarják nyúlni” azt – véli Németh Szilárd, a XXI. kerület fideszes önkormányzati képviselője és testületi sporttanácsnoka.
Emlékeztetett arra, hogy 2004-ben az akkor még Podolák György szocialista honatya irányította, tíz kurátor vezette magánalapítvány felügyeleti jogát át akarták adni az önkormányzatnak, de meglepetésére a javaslatot leszavazták a kerületi szocialisták.
A sporttanácsnok nem tudta, milyen beruházásokat terveznek az általa emlegetett csoportok, de nem zárta ki, hogy lakóparkot vagy bevásárlóközpontot, mivel szerinte a sportcélú beruházás nagyon lassan térül meg. Németh Szilárd elmondta: határozati javaslatot terjeszt a kerületi önkormányzat elé annak érdekében, hogy a magassági és beépítési korlátokkal együtt tartsák fenn a sporttelep elidegenítési és változtatási tilalmát.
Hanzély Ákos Európa- és világbajnok öttusázó, a Csepeli Öttusa és Triatlon Egyesület vezetője az üggyel kapcsolatban elmondta: petíciót készített a Csepel SC Alapítvány közelmúltjáról, s azt is tervbe vette, hogy ha másként nem tudják megmenteni a sporttelepet, akkor Európa- és világbajnokok bevonásával rendezik meg a helyi lakosság tiltakozó akcióit.
Zárai László, a Csepel SC Alapítvány kuratóriumi elnöke sületlenségeknek nevezte a Németh Szilárd által elmondottakat. A befektetői csoportok érkezését és a kényszerűségből hozott intézkedéseket pénzhiánnyal magyarázta. A kuratóriumi elnök cáfolta, hogy lakópark épülne a telephelyen, s hangsúlyozta: ott mindig sportlétesítmény áll majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.