Az új szervre váró és a szervátültetésen már átesett gyerekek nyári táborozását szervezte meg egy alapítvány. A Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért immár negyedik alkalommal üdülteti a gyerekeket – adta hírül közleményében Szalamanov Zsuzsa elnök. A nyári táborban körülbelül száz gyermeknek kínálnak az életkoruknak megfelelő programot, gondtalan nyaralást a szakemberek. Az első héten (július 15-ig) foglalkoznak az egy és tizennégy év közötti vendégekkel, a második héten érkeznek a tizenöt és huszonegy év közötti fiatalok.
Az orvosi felügyeletről, sőt a szükséges művesekezelésről is helyben gondoskodnak a szervezők. A szervriadókat is folyamatosan figyelemmel kísérik, és akár még a nyaralás alatt is elvégezhető a transzplantáció. A két évvel ezelőtti, illetve a tavalyi táborozás alkalmával is előfordult ilyen várva várt eset – azóta Szerencsetábor a nevük. Röviddel a nyaralás után is többen kaptak májat, illetve vesét.
Azonban tragédia is bekövetkezhet, ha a beteg nem kap időben donorszervet. Ezért is fordulnak a szervezők a nyilvánossághoz, hogy a társadalom megismerhesse ezeket a gyerekeket, gondjaikat.
Versenyt úsztak az elszabadult kukák a pécsi villámárvízben + videó
