Nem engedhetjük, hogy egy multinacionális vállalat, amely jelentős állami támogatás reményében Magyarországra jött, versenyelőnybe kerüljön azokkal a vállalatokkal szemben, akik a törvény alapján rendesen fizetik a műszakpótlékokat, biztosítják a munkavállalók érdek-képviseleti jogait – olvasható a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége közös közleményben. Az érdekvédők így tiltakoznak az ellen, hogy a Hankook autógumigyárban nem tartják be a munkaügyi törvényeket. A dél-koreai tulajdonú, dunaújvárosi cégnél a helyi szakszervezet szerint rosszul és szabálytalanul számolják el a fizetéseket, problémák vannak a túlórákkal, a hétvégi munkával, továbbá megfélemlítik a szakszervezeti tagokat. Összességében a cégnél semmibe veszik a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal, az Európai Unió munkajogi egyezményeit és direktíváit, megsértik az alkotmányt és a munka törvénykönyvét. Közleményükben a szakszervezetek felszólítják a kormányt, hogy csak a rendezett munkaügyi kapcsolatok szakszervezeti igazolását követően biztosítsa az állami támogatásokat.
A Hankook üzem létrejöttének előzménye, hogy Dunaújváros szocialista városvezetése ingatlanfelvásárlásra kért fel üzletembereket. A területet értékén alul apportálta egy magántársaságba, amely rá egy hétre jelentős haszonnal tovább értékesítette azt. Információink szerint a munkahelyteremtő program áldásaiból azok a Koreából érkező munkások is részesülnek, akiknek számáról ellentmondásosak a nyilatkozatok. A kormány szerint a koreaiak csak addig dolgoznak Dunaújvárosban, amíg be nem tanítják a magyar munkásokat.
Ódákat zengenek a brazil támadó debütálása után, hoppon maradhat az ex-Fradi-edző fia
