Tusványos célja az idén a közösségépítés

György Zsombor
2007. 07. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem beszélhetünk a román demokrácia kiteljesedéséről, és nem aknázhatjuk ki országaink európai uniós és NATO-tagságának előnyeit mindaddig, amíg a magyar közösség a román állam számos intézkedését sérelemként éli meg – szögezte le tegnap az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Németh Zsolt a ma kezdődő Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Tusványos céljairól, programjairól beszélt újságíróknak. A fideszes politikus azt mondta, a nemzetpolitikai célok eléréséhez szükség van az anyaország kormányának támogatására, ez azonban jelenleg nem megfelelő, és reményét fejezte ki, hogy a politikai téren is sokszínűnek ígérkező tábor hozzásegít e problémák orvoslásához.
A július 17–22. között zajló rendezvény mottója az idén: Erős Európa – Erős Közösségek. A terítéken a címből adódóan sem csupán az erdélyi magyarság helyzetét elemző témák szerepelnek, a tábor nyitónapján például Koszovó és a Nyugat-Balkán stabilitását elemzik majd szakértők, köztük Stier Gábor, a Magyar Nemzet rovatvezetője, szombaton pedig Orbán Viktor volt kormányfő tart előadást. Markó Béla RMDSZ-elnök ugyanakkor lemondta a párbeszédlehetőséget Tőkés Lászlóval, az EMNT elnökével. A kulturális programok viszont ezúttal sem maradnak el, eljön többek között a P. Mobil, a Quimby, a Kaláka, a Szászcsávási Cigányzenekar, Rúzsa Magdi és Boban Markovics, a résztvevők szomját pedig kitűnő magyar borászok nedűi oltják majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.