Vissza az úton

György Zsombor
2007. 07. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tizennégyezer muzulmán menekült el tizenkét évvel ezelőtt Tuzla irányába a szerbek által ostromolt kelet-boszniai területekről, a halál menetét azonban alig hat és fél ezren élték túl. A többieket elfogták, sokan megadták magukat, a szerb parancsnokok utasítására pedig kivégezték őket. A száz kilométeres távot immár harmadik éve járták újra zarándokok, fordított irányban, hogy a Kamenica-völgyön át július 10-re megérkezzenek az áldozatoknak emléket állító, Srebrenica melletti potocari emlékparkba.
Az 1995 júliusában mindenüket hátrahagyó bosnyákok ezrei a hivatalosan az ENSZ védelme alatt álló Srebrenica felé vették az irányt, mivel azt hitték, a holland kéksisakosok megvédik őket Ratko Mladics előretörő alakulataitól. Tévedtek, a békefenntartók ugyanis elfogadták a szerbek ultimátumát, miszerint átadják nekik az ENSZ-bázison veszteglő összes katonakorú muzulmán férfit, cserébe a nők szabadon elvonulhatnak, s elengedik a fogságba ejtett harminc holland katonát is.
Ezt követően a családokat szétszakították, a férfiakat pedig buszokra, teherautókra rakták, szemüket bekötötték, s a közeli mezőkön gépfegyverrel kivégezték őket. Mint a srebrenicai tényfeltáró riportjaiért Pulitzer-díjjal kitüntetett David Rohde, a Christian Sience Monitor munkatársa könyvében fogalmazott, „a nemzetközi közösség tagjai több ezer férfit leszereltek, azt ígérték nekik, hogy megvédik őket, majd átadták őket esküdt ellenségeiknek. Srebrenica nem egyszerűen olyan eset volt, amikor a nemzetközi közösség nem tett semmit egy atrocitás ellen, hanem segítette a kivégzőket.” A ma már csak szerbek által lakott, s a Boszniai Szerb Köztársasághoz csatolt Srebrenica környékén véghezvitt népirtáshoz hasonló vérontás a második világháború óta nem történt Európában. A lemészárolt bosnyákok között tíz év körüli fiú és hetven feletti aggastyán egyaránt volt, de sok női holttestet is azonosítottak.
A nemzetközi szolidaritási menet résztvevői az idén is Nezukban gyülekeztek, s napi átlag huszonöt kilométert gyalogolva érkeztek meg a mintegy száz kilométerre fekvő Srebrenicába. A háború nyomai tizenkét évvel a harcok után sem tűntek el, a romos házak mellett a békemenet útvonalát is több helyen még feltáratlan aknamezők szegélyezik. Tavaly még csak hétszázan, az idén már ezerötszázan vettek részt a zarándoklaton, amely július 11-én csatlakozott a Potocariban zajló több tízezres megemlékezéshez.
Eddig 3100 embernek adhatták meg a végtisztességet a parkban, ám mintegy négyezer áldozat maradványait továbbra is tömegsírok rejtik. A fellelt csontokat DNS-vizsgálatok révén azonosítják és rendszerezik, majd az évfordulón újratemetik. Az idén 465 áldozatot helyeztek az elmúlt évekhez hasonlóan egyforma, zöld borítású koporsóba, majd kísértek utolsó útjára. Mivel a halottak egészen az azonosításig eltűntként vannak nyilvántartva, a hozzátartozók csak évek múltán szembesülnek hivatalosan is a ténnyel, hogy szeretteiket örökre elszakította tőlük a háború.
Borisz Tadics szerb elnök is Potocariba látogatott 2005-ben, a tizedik évfordulón, mintegy a szerbek nevében követve meg ezzel a bosnyák népet.
Abdurahman Malkics, a település polgármestere az emlékparkban zajló ünnepségen kijelentette: a srebrenicai tragédiát nem szabad elfelejteni, a vérengzésben bűnös személyeket felelősségre kell vonni. Mladics tábornok és a boszniai szerbek politikai vezetője, Radovan Karadzsics azonban azóta is szökésben van, rejtőzésüket feltehetően belgrádi politikusok is segítik. Sőt az elmúlt években több bejelentés is érkezett, miszerint a szertartás védelmére kirendelt rendőri alakulatok tagjai között a túlélők társaik egykori gyilkosait vélik felfedezni. Tadics újfent leszögezte, hogy kormánya elszánta magát valamennyi háborús bűnös elfogására, ám az ígéreteket eddig nem követték tettek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.