A lövöldözés hagyománya

Szerbiában legálisan több mint egymillió fegyver van a polgárok kezében, bejelentetlenül azonban ennek több mint háromszorosa van civilek tulajdonában.

Szerbiából mintegy négyszázezren vettek részt a délszláv háborúkban. Szakértői vélemények szerint harmincötezerre tehető azoknak a száma, akik súlyos traumákkal tértek vissza a hadszínterekről Horvátországtól Koszovóig. S akkor még nem is beszéltünk a NATO-légicsapásokról, amely nem négyszázezernek, hanem sokkal többeknek okozott olyan félelmeket – halálfélelem közeli állapotot –, amelyek után csak évekkel később alakulnak ki a lelki zavarok. A veteránok közül sokan azóta sem tudtak ismét beilleszkedni a normális életbe.
Okkal tartanak attól, hogy a jövőben is előfordulhatnak majd olyan súlyos bűncselekmények, tömeggyilkosságok, amelyekre látszólag nincs ésszerű magyarázat. A jabukovaci vérengzés a legutóbbi példa erre, amikor is egy háborút megjárt férfi egy nyári délután veszi a puskáját – az egyiket a sok közül – és végigsétálva az utcáján agyonlő kilenc járókelőt, utcabelijét, feltehetőleg ismerősét, szomszédját.
Szerbiában pedig könnyű fegyverhez jutni. Legálisan is. Illegálisan pedig még könnyebb. Csak pénz kell hozzá. A fegyverviselési és fegyvertartási engedély kiváltásához sem kell sokkal több. Meg kell tanulni a fegyver kezelését, és nagykorúnak és büntetlen előéletűnek kell lenni. Orvosi vizsgálat és vélemény nem kell hozzá, még olyan sem, mint a vezetői engedélyhez. Szinte csak az a különbség a törvényes és a törvénytelen fegyvertartás között, hogy az egyik esetben a hatóságnak tudomása van róla, a másik esetben nincs.
Gyakorlatilag tehát mindenkinek lehet fegyvere. S a férfiak többségének van is. Az országban csak legálisan több mint egymillió, pontosan 1 103 300 fegyver van a polgárok kezében. Ez a szám is sok, ám az, hogy a szerbiaiak bejelentetlenül ennek több mint háromszorosával rendelkeznek, egyenesen félelmetes. Nemcsak pisztolyokról és revolverekről van szó, hanem puskákról, géppisztolyokról, sőt géppuskákról, gránátvetőkről, nem számítva a kézigránátokat, amelyek még most is szedik áldozataikat a fiatalok körében.
Szerbiának 6,6 millió felnőtt polgára van (ennyi név szerepel a választók névjegyzékén), hozzávetőlegesen ennek fele férfi. Tehát minden felnőtt férfire jut egy fegyver, beleértve az aggastyánokat is. Egy másik számítás szerint minden második szerbiai háztartás fel van szerelve valamilyen kaliberű fegyverrel.
A Zoran Djindjics szerb kormányfő meggyilkolását követő átfogó rendőrségi akcióban (Kard hadművelet, 2003) az eddigi legnagyobb számú fegyvert kobozták el, mintegy tízezret, és a polgárok a figyelmeztető felhívásokat követően még 35 ezer fegyvert adtak át a hatóságoknak, s még 23 ezret legalizáltak. Nagy számok ezek, de a hárommillióhoz képest eltörpülnek. Az akció azóta sem folytatódott, s feltehetőleg az elvett vagy átadott fegyvereket már régen pótolták.
A nem eléggé biztonságos társadalmakban a polgárok félelmeiket fegyverekkel enyhítik. Szerbiában azonban nemcsak a biztonságérzet növelése miatt tartanak pisztolyt vagy éppen puskát. A férfiasság szimbóluma is. Hagyománya van, hogy a lakodalmak, szilveszterezések nem múlhatnak el éktelen lövöldözés nélkül. Néhol a gyermekáldást vagy a kedvenc csapat győzelmét is fegyverropogással ünneplik meg.
Ám ez a töméntelen fegyver nap mint nap szedi áldozatait. A súlyos bűncselekményeknek nyolcvan százalékát illegális fegyverrel követték el. (Évente 60-70 gyilkosságot követnek el lőfegyverrel.) Szerbiában csaknem félmillió vadászpuska van legálisan használatban – erről van pontos adat –, ám vadászból csak kilencvenezer van az országban. Vadászonként öt puska… Feltehetőleg azonban ezeknek a fegyvereknek is egy jó része már régen nem a vadászvizsgát tett polgárok kezében van.