Értékesítik a debreceni repülőteret a forgalom növelése érdekében – jelentette be Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere. Mint mondta, Debrecen elemi érdeke, hogy több járat használja a légikikötőt. Hozzátette, erre csak akkor van esély, ha a nemzetközi repülésben érdekelt szakmai befektetőt talál a város, ugyanakkor hangsúlyozta, nem jöhet számításba pénzügyi beruházó. Emlékeztetett rá, hogy korábban voltak már erre kísérleteik, például a Debrecen– München vagy a Debrecen–Budapest járat beindítása, ám ezek kevés sikerrel jártak.
Kósa Lajos arról is beszámolt, hogy a piaci elemzés és az előzetes tárgyalások során több mint tíz jelentkező akadt, köztük spanyol, angol, német, osztrák, kínai és orosz társaságok. A polgármester a tranzakciótól a város korábbi ráfordításainál, vagyis 4,7 milliárd forintnál nagyobb összeget remél, amelyet várhatóan az EU-s pályázatok önrészére – vagyis fejlesztésre –, illetve a kedvezőtlen hitelek kiváltására fordítanak. A tervek szerint a városvezetés októberben írja ki az értékesítési pályázatot, így akár még az idén elkelhet a repülőtér.
Nagy-Britannia csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz
