Müller István, a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: szervezetük támogatja a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium új koncepcióját, amely a betétdíjrendszer önkéntességének fenntartásával, a rendszer rugalmasabbá tételével változtatna a hulladékgazdálkodási szabályokon. A betétdíjrendszer, azaz a pénzdíjas üvegvisszavétel kötelezővé tétele diszkriminálná azokat a kiskereskedőket, akik nem tudják kiépíteni saját visszaváltó rendszerüket – érvelt. Az ügyvezető igazgató szerint a kiskereskedelmi egységek 40 százaléka nem rendelkezik sem anyagi forrással, sem elegendő hellyel, hogy az üvegek viszszaváltását meg tudja oldani.
Varga Péter, a Varga Pincészet ügyvezető igazgatója viszont inkább a zöldszervezetek véleményét osztja, akik a betétdíj kötelezővé tételéhez ragaszkodnak. – A betétdíj jó eszköz lehet arra, hogy a csomagolási hulladékok egyre gyorsabb ütemű képződését lassítsa – mondta. Az ügyvezető igazgató jelezte: eltér a véleményük a zöldekétől abban, hogy az üvegvisszavétel után a kötelezettség azok újratöltésére már nem vonatkozna. – A vállalkozásoknak meg kell hagyni a döntés lehetőségét, hogy az újratöltés helyett az ugyancsak környezetvédelmi célokat szolgáló, anyagában történő hulladék-újrahasznosítást válasszák – érvelt Varga.
A magyar borászatban negyven éve működik ágazati betétdíjas rendszer. A Hulladék Munkaszövetség évek óta lobbizik a betétdíj kötelezővé tételéért. A szervezet szerint a mostani önkéntes betétdíjrendszer megtartása a multinacionális kereskedelmi cégeknek kedvez, mert a visszaváltó rendszerek kiépítése és fenntartása költségigényes. A szövetség szerint a kötelező betétdíj alternatívájaként működő szelektív hulladékgyűjtés csak elodázza azt a környezeti problémát, amelyet a hulladék növekvő mennyisége jelent. A szövetség legfontosabb törekvése, hogy az italosüvegek használatuk után visszakerüljenek az iparba, így a mai tízszázalékos begyűjtési arányt kilencven százalékra lehetne növelni. Legjobb esetben az üvegeket újra lehetne tölteni, ezzel a negyedik használat után már nyereségessé tennék az újrahasznosítást.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2008 első felében tervezi a betétdíjrendszerrel kapcsolatos hulladékgazdálkodási szabályozások véglegesítését; az új szabályok 2010-től lépnének hatályba.
Halálos légicsapás érte Ukrajnát: senkit sem kímélt az orosz tüzérség
