Dohányzási tilalom Németországban

D. Szabó Edina
2007. 08. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyári szünet előtt hagyta jóvá a dohányzási tilalmat a német parlament. Az új korlátozás csak januártól lép életbe, ám több vendéglátó-ipari egység tulajdonosa jelezte, hogy már szeptembertől nem szabad füstölni a vendégeknek.
Három német tartományban, Baden-Württembergben, Alsó-Szászországban és Mecklenburg-Nyugat-Pomerániában jó néhány épületben nem engedélyezik a cigarettázást. Egyes vélemények szerint egy étteremnek nem tesz jót, ha a dohányzást beszüntetik a tulajdonosok. Más vendéglősök szerint azonban így azok is betérnek majd ebédelni, akik éppen a füst miatt kerülték el a helyet, és nem aggódnak, hogy emiatt elmaradoznának a törzsvendégek. A szakszervezetek azonban felhívták a figyelmet, hogy az esetleges forgalomcsökkenés miatt munkahelyek szűnhetnek meg. Az éttermekben, a kávézókban, klubokban, sőt a zenés szórakozóhelyeken sem lehet majd büntetlenül pöfékelni. A tiltó tábla kint lesz a bárokban, és dohánymentes övezetnek számítanak majd a középületek, az iskolák és a felsőoktatási intézmények is. Aki mindenképpen hódolni szeretne káros szenvedélyének, annak jövőre ki kell mennie az utcára az étteremből vagy a diszkóból. Egy kibúvót azért mégiscsak meghagytak a német jogszabály alkotói a vendéglők tulajdonosainak. Aki mindenképpen rá szeretne gyújtani az ebéd vagy a vacsora után, azok számára egy különbejáratú helyiségben vagy kisebb teremben biztosítják a cigarettázási lehetőséget.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.