Egyszemélyi felelőse lesz a tűzijátéknak

Bodacz Péter
2007. 08. 03. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Daróczi Dávid kormányszóvivő tegnap bejelentette: az augusztus 20-i ünnepségek idejére egyszemélyi felelőst jelölnek majd ki. Hogy kit, azt az operatív törzs augusztus 10-i ülésén nevezik meg. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a testület megtartotta első ülését, amelyen határozott arról, hogy a tűzijáték ideje alatt a Margit híd és a Petőfi híd között csak állandó kikötési pontokkal rendelkező hajók tartózkodhatnak. Hozzátette: a két híd közötti folyószakaszra kishajók, csónakok és motorcsónakok nem mehetnek be.
A kormányszóvivő kiemelte: menekülő vízi útvonalat is biztosítani kell. Az operatív törzs munkájáról szólva Daróczi Dávid elmondta még, hogy a testület három ülést fog tartani, és augusztus 19–20-án is figyelemmel kísérik az eseményeket.
Korábban kiderült, hogy ugyanaz az Absolut Pyro Kft. szervezi az idén is a tűzijátékot, amely a tavalyi, katasztrófába torkolló esemény összehangolásáért és lebonyolításáért felelt. Tavaly augusztus 20-án öt ember meghalt és több száz megsérült a tűzijáték idején kitört ítéletidőben. Az ombudsmani jelentés tavaly megállapította, hogy a történtek első számú felelőse az akkor még Szilvásy György vezette Miniszterelnöki Hivatal (MeH) volt, ugyanakkor a dokumentumban szóba került az Absolut Pyro Kft. felelőssége is. A cég akkor az egész augusztus 20-i ünnepségsorozatot szervező Nexus Kft. alvállalkozója volt, és a tűzijátékért felelt. Az állampolgári jogok akkori országgyűlési biztosa, Lenkovics Barnabás és helyettese, Takács Albert (jelenlegi rendészeti miniszter) által készített jelentés kiemelte: a vállalkozó (vagyis az Absolut Pyro Kft.) a polgári törvénykönyv alapján a feladatot nem végezheti el, ha az „az élet- és vagyonbiztonság veszélyeztetésére vezetne”, és ez a kötelezettség külön szerződési kikötés nélkül is terheli a vállalkozót.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.