Továbbra sem született megállapodás a két koalíciós párt tegnapi tárgyalásán az egészségbiztosítás átalakítását érintő egyik legjelentősebb kérdésben. Az egyeztetésen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP és Kóka János, az SZDSZ elnöke, gazdasági miniszter. A legfelsőbb szintű tárgyalássorozat immáron harmadik fordulója zárult le eredménytelenül. Kökény Mihály, az MSZP szakpolitikusa és Horváth Ágnes egészségügyi miniszter a tárgyalások után tartott sajtótájékoztatón ugyan eredményként értékelte a népegészségügyi kérdéskörben meglévő egyetértést, de szavaikból kiderült: az MSZP és az SZDSZ álláspontja továbbra is eltér a tekintetben, hogy az üzleti biztosítók milyen területi lefedettséggel működhetnek majd – ha minden igaz – 2009-től.
A tegnapi egyeztetés után elhangzott: még akár hetekig eltarthat a vita a kormánypártok között, de az a legfontosabb, hogy kiérlelt szakmai megoldás szülessen, ne pedig politikai. A koalíciós szerződés nemrégiben aláírt kiegészítése alapján a parlamentnek az őszi ülésszakon kell jogszabályt alkotnia az egészségbiztosítás átalakításáról.
Az egészségügy átalakításának egyik alapkérdése, hogy a profitorientált biztosítótársaságok milyen módon, illetve milyen területi lefedettséggel végezhetik tevékenységüket. A szocialisták hét ellátási régióra osztanák az országot, és egy-egy ilyen területet egy, legfeljebb két biztosítóra bíznának. Ilyen rendszerben a kórházak szolgáltatásait is csak legfeljebb két biztosító vásárolná meg a betegek számára, azaz a verseny az ellátók között jönne létre. A betegek legtöbbjét a régión belül látnák el, hiszen azok száma igen csekély, akik súlyos betegségük miatt országos intézménybe kerülnek. Azaz a biztosító nyomon tudná követni a betegek útját, és tudná: ügyfele hol kaphatja meg a legjobb ellátást.
A szabad demokraták azonban a háziorvosi körzetekkel megegyező, rendkívül kicsi egységekre osztanák az országot. Ez a párducfoltos megoldás – ahogy Horváth Ágnes fogalmazott. Egy-egy háziorvos összes betege ugyanahhoz a biztosítóhoz tartozna ugyan, de ha valaki biztosítót akarna váltani, csak annyit kellene tennie, hogy egy másik háziorvoshoz kéri magát. Ebben a rendszerben tehát az összes biztosító az ország egész területén jelen lenne. Egy városi kórház szolgáltatásait tehát nem egy vagy kettő, hanem nyolc biztosító vásárolná meg.
Skultéty László, a GKI Egészségügy-kutató Intézet igazgatója az Info Rádiónak elmondta, ez utóbbinál kevésbé érvényesülne a verseny. A biztosítók szolgáltatásai között ugyanis a törvényi szabályozás miatt alig lesz különbség: jogszabály fogja rögzíteni, hogy mekkora összeget szedhetnek az ügyfeleiktől, és azt is, hogy az egyes csomagokban milyen ellátást kell finanszírozniuk betegeik számára.
Az ellátóintézmények között pedig azért nem jöhet létre valódi verseny, mert ha egy kórház nem egy, hanem nyolc biztosítóval áll szerződésben, akkor az egyes biztosítók kevésbé tudják érvényesíteni szempontjaikat, mint egyedüli megrendelőként.
A szocialista javaslattal Skultéty László szerint akkor lehet probléma, ha túl nagy területi egységekre osztják az országot. Ebben az esetben ugyanis hasonló helyzet alakulhat ki, mint a jelenlegi, azaz a biztosítók nem tudják hatékonyan kezelni a kezükben lévő portfóliót.
Az öt legjobb Gerard Depardieu-film – Danton + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!