Míg a cseh és lengyel kormány határozottan kiáll az amerikai rakétavédelmi rendszer részeinek országaikba telepítése mellett, a térség társadalmai nem kérnek e védőernyőből. A felmérések szerint minden tíz lakosból hat elutasítja a washingtoni terveket. Megosztott az európai politikusok hozzáállása is a telepítéshez. Fenntartásaikat hangoztatták a német kormány mindkét pártjának kabinetben helyet foglaló tagjai, s a legmegengedőbb hozzáállás is kívánatosnak tartaná az összeurópai konszenzust, és ha a terv a NATO keretében valósulna meg.
A Tárki és a Central European Opinion Research Group Magyarországon, Szlovákiában és Lengyelországban végzett kutatásából kiderül, tíz lakosból hat mindegyik országban ellenzi, míg három támogatja a rendszer esetleges kiépítését. A lakosságon belül a legmagasabb arányban (30 százalék) a határozott ellenzőket találjuk, míg a legalacsonyabb arányban (8 százalék) az elszánt támogatók vannak.
Közben Alekszandr Szurikov minszki orosz nagykövet az Interfax hírügynökségnek kijelentette: az amerikai lépésekre válaszul Oroszország kész katonai objektumokat telepíteni Belorussziába, egészen a nukleáris fegyverekig.
Halálos légicsapás érte Ukrajnát: senkit sem kímélt az orosz tüzérség
