Nem véletlen, tavaly novemberben arról döntött az EU, hogy meghatározza az élelmiszerekben található dioxin határértékét. Belgiumban a szenynyezett guargumi az egészségügyi és mezőgazdasági miniszter lemondásához vezetett. Svédországban és Finnországban viszont engedélyezték egy belföldi forgalmazásra szánt halkonzerv jelenlétét a piacon, azzal a feltétellel, hogy a dioxin káros hatásairól tájékoztatják a vásárlókat.
Az MTI tegnap közölte, a németországi Brandenburg tartományban körülbelül kétezer tonna dioxinnal szennyezett guargumit tartalmazó gyümölcskoncentrátumot találtak a hatóságok. Az egészségügyi határértéket a dioxinszenynyeződés jóval túllépte, de a jelenlegi információk szerint a szennyezett gyümölcskoncentrátumból kereskedelmi forgalomba egyelőre nem került.
Magyarországon megtriplázódott azoknak a cégeknek a száma, amelyek vállalták a kétszázezer forintos tesztet. Több mint háromszáz kereskedő és forgalmazó várja az eredményeket. A teszt négy napot vesz igénybe. Hazánkban eddig nem esett vissza a forgalom a sajtóvisszhang miatt, de a vásárlók óvatosabbak, és megnézik a termékek összetevőit. A guargumi nagyon széles körben elterjedt adalékanyag, szinte mindenféle élelmiszerben megtalálható, a sajtoktól kezdve a lekvárokon keresztül egészen a sütőipari termékekig. Indiai szállítmányokban lehet dioxin, amely károsíthatja az immunrendszert, és a hormonháztartást is felboríthatja.
Bővebben az 5., vezércikk a 7. oldalon

Hajmeresztő szökési terv Esztergomban