Gül a hatalom kapujában

Hírösszefoglaló
2007. 08. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A világi berendezkedés híveinek minden tiltakozása ellenére a török parlament ma minden bizonnyal megválasztja államfőnek Abdullah Gült, a kormányzó konzervatív, vallásos Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) jelöltjét, amit számos elemző máris „történelmi jelentőségű eseményként” emleget, írta az MTI. A jelenleg külügyminiszteri tisztséget betöltő Gül jelöltségéről legutóbb – immár másodszor – múlt pénteken voksoltak az államfőt megválasztani hivatott török parlament képviselői. Gül akkor 337 szavazatot kapott, de legalább 367-re lett volna szükség megválasztásához.
A mai harmadik fordulóban azonban minden bizonnyal megválasztják államfőnek a tekintélyes diplomatát, akinek nagy szerepe volt abban, hogy Ankara megkezdhette csatlakozási tárgyalásait az Európai Unióval. Akkor ugyanis már a szavazatok abszolút többsége – 276 szavazat – is elegendő a török alkotmány szerint. Mivel Gül pártja, az iszlamista mozgalomból kinőtt AKP 340 képviselővel rendelkezik az 550 fős törvényhozásban, szinte biztosra vehető a harmadik forduló eredményessége – Gül így Törökország tizenegyedik elnökévé válhat.
Törökország világi elitje tavasszal megakadályozta Gül megválasztását, attól tartva, hogy az AKP politikusa felhasználhatná államfői tisztségét az ország világi berendezkedésének megváltoztatására. A hadsereg, amely a világi berendezkedés legfőbb őrének tekinti magát, közbelépéssel fenyegetőzött Gül megválasztása esetére. Időközben előre hozott választásokat rendeztek, s az AKP megnövelte parlamenti többségét. Gül várható megválasztásában számos elemző máris a török demokráciának a hadsereg felett aratott „történelmi jelentőségű győzelmét” látja, hiszen a hadsereg a többpártrendszer hat évtizede alatt négy kormányt is megbuktatott. A mostani elnökválasztás azt mutatja, hogy felelős és mérvadó politikusok mindenféle nyomásgyakorlás ellenére hozzák meg döntéseiket – vélte egy török elemző. A hadsereg főparancsnoka, Yasar Büyükanit közölte, „a gonosz központjai” mindennapi erőfeszítéseket tesznek a köztársaság világi jellegének megváltoztatására.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.