Jelentősen elmaradt a várakozásoktól az Egis Gyógyszergyár tegnap nyilvánosságra hozott – a cég üzleti évének harmadik negyedéves – üzemi és nettó eredménye. A társaság üzemi eredménye 1,93 milliárd forint volt, ami 47,8 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest, s jelentősen elmaradt a 2,34 milliárd forintos előrejelzéstől. A cég adózott eredménye 41 százalékkal, 2,36 milliárd forintra csökkent, ami szintén alulmúlta az elemzői prognózisokat.
Az Egis árbevétele ugyanakkor kismértékben meghaladta a várakozásokat – jelezte Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. A belföldi értékesítés öt százalékkal, az export pedig jelentősen, 30 százalékkal nőtt. Az elemző negatívumként emelte ki, hogy a társaság egyenlegét a harmadik negyedévben 938 millió forinttal, a három negyedév során pedig összesen 1,3 milliárd forinttal rontották a magyarországi gyógyszerforgalomhoz kapcsolódó befizetések. A társaság maga is kiemeli jelentésében, hogy a hazai piacon a kikényszerített árcsökkentések és a kötelező befizetések vonták el a nyereséget, míg az exportot az erősödő forint és a gyengülő dollár értékelte le. Suppan Gergely szerint az Egis gyorsjelentése negatív piaci reakciókat válthat ki, azonban a gyógyszerrészvény árának jelentős zuhanása elmaradhat, mivel a gyorsjelentés részleteiben – például az export növekedésénél – pozitív elemek is találhatók.
Magyar színésznő forgatott Martin Scorsese sorozatában
