Korántsem biztos, hogy Gráf József agrárminiszter élelmiszerekre vonatkozó áfacsökkentési javaslata megvalósul: a Pénzügyminisztérium (PM) és az agrártárca között jelenleg folynak az egyeztetések, a pénzügyi tárca azonban csak akkor végzi el az áfaváltoztatásra vonatkozó számításokat, ha az élelmiszerek árai valóban megemelkednek 15-20 százalékkal – tudtuk meg tegnap a PM sajtóosztályától. A szaktárca tudatta: csak akkor várható kormányzati reagálás az áfa-változtatással kapcsolatban, ha a drasztikus drágulás bekövetkezik.
A PM tájékoztatása azt jelzi, hogy a kabinet ugyan reális lehetőségként tartja számon a gyors élelmiszerár-emelkedést, az idei évre tervezett áfabevételek teljesülése azonban szintén fontos szempontnak számít. Az áfabefizetések körüli kormányzati aggodalom nem véletlen: a költségvetés legnagyobb tételét jelentő áfából június végéig 938 milliárd forint folyt be, ami a teljes évre tervezett bevétel 47,6 százalékát jelenti. Egy esetleges áfacsökkentés tehát jelentős mértékben ronthatja a büdzsé idei pozícióját. Az adó mérséklése ellen szólhat az is, hogy a korábban tervezettnél magasabb infláció kifejezetten előnyös a költségvetésnek, márpedig az élelmiszerek eddig is az átlagosnál nagyobb mértékben drágultak. Júniusban az éves áremelkedés elérte a 10,5 százalékot, s ha a kilátásba helyezett drágulás tényleg megvalósul, az a teljes idei évre várt inflációs terveket is felboríthatja.
Emmanuel Macron a védelmi kiadások jelentős emelését jelentette be
