Lengyel út

Lengyelország úton van a demokrácia felé, ennek az útnak azonban még a felénél sem tart, fejtette ki a jelenlegi belpolitikai válság kapcsán a Die Weltnek nyilatkozva a Szolidaritás legendás vezetője, Lech Walesa. Ezen a helyzeten próbáltak a folyamat felgyorsításával a maguk módján változtatni a Kaczynski ikrek. Morális megújulást, szembenézést a múlttal, átvilágítást, a korrupció letörését, az egyre látványosabb züllés megállítását, a társadalmat egészségtelenül átszövő kapcsolati háló megszaggatását, az esélyek kiegyenlítését, erős, nemzetközpontú, szolidáris államot, negyedik köztársaságot, a rendszerváltás befejezését ígérték. A feladat embert próbáló, különös tekintettel arra, hogy 1989 óta immár lassan két évtized telt el. Tisztában volt mindezzel a két Kaczynski is, erőt és hitet adott azonban nekik az, hogy a fentieken alapuló programjuk a parlamenti és az elnökválasztásokon is sikert hozott számukra. Mindez azt jelenti, hogy a társadalomban egyértelmű a változások igénye. Nem gondolták ezt nagyon másképp a másik nagy jobboldali pártra szavazók sem, legfeljebb a módszerekben nem értettek teljesen egyet. Ettől a Jog és Igazságosság (PiS) és a Polgári Platform (PO) oly sokak által áhított koalíciója azonban még létrejöhetett volna. Utólag már úgy tűnik, túl szép lett volna az egész! Európa e szerencsétlenebb sorsú térségében már-már meglepő. A személyi ellentétek a programok közötti különbségeknél is megosztóbbnak bizonyultak.
Innentől a Kaczynski ikrek kettős győzelme egyfajta vesszőfutássá változott. Eleve nehéz volt többséggel bíró kormányt alakítani, majd jött a két populista párttal kötött kényszerkoalíció. A potenciális szövetségesből ellenféllé változott jobboldali liberálisok és a padlóról éppen csak feltápászkodott posztkommunisták elégtétellel nézték a konzervatív rendszerváltók erőlködését. Jaroslaw Kaczynski azonban nem adta fel. Konokul – néha túlságosan is önfejűen, veszélyesen sok frontot nyitva – küzdött a múlt kelleténél jóval nagyobb és sötétebb árnyaival. Először csak megmosolyogták megszállottságát, elszántságát, kérlelhetetlen antikommunizmusát látva azonban taktikát váltottak a pozícióikat egyre inkább veszélyben érző erők. Mind hevesebben támadták a kormány esetenként valóban túl konfrontatív, bár kétségtelenül eredményes, a lengyel nemzeti érdekekért különböző ideológiájú elődeihez hasonlóan keményen kiálló külpolitikáját. A sajtó nagyobbik része Kaczynski ellenében kezdte „megszeretni” a koalíció addig – mellesleg nem alaptalanul – megvetett két pártját is. A sötét múltú, a szalonképes politizálás határait alulról súroló Andrzej Lepper már-már áldozat sokak szemében. Pedig ők is tudják, kivel van dolguk. A politika boszorkánykonyháiban otthonosan mozgó Jaroslaw Kaczynski már közel járt ahhoz, hogy a partvonalon kívülre szorítsa az Önvédelem minden hájjal megkent elnökét. Csakhogy ez egyben azt is jelentette volna, hogy a bázist elszipkázva a PiS erős, a következő választásokon is esélyes néppárttá alakul. Ez azonban sokaknak nem lett volna jó. A szűk hatalmi érdekek pedig fontosabbak a politikai élet megtisztításánál, így aztán Lepper is folytathatja „áldásos” tevékenységét.
A koalíció felbomlott, jöhetnek a választások, a balliberális erők pedig örömtáncot lejtenek egész Európában. Korán, mert Kaczynskiék küldetésének lényegét már túlságosan sokan megértették ahhoz, hogy egykönnyen el lehessen feledni. A módszereken ugyan lehet finomítani, a szembenézés a múlttal azonban éppúgy elengedhetetlen, mint a nemzeti érdekek hatékony védelme a nemzetközi porondon.