Megkapta a kormányzati negyed felépítésére és üzemeltetésére kiírt közbeszerzésre jelentkezett és azon tovább jutott 8 cég, illetve konzorcium a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól (KVI) az ajánlati dokumentációt – közölte Görözdi György miniszterelnöki megbízott. Az ajánlati dokumentáció szerint a felépítendő épület alatti földterület jogilag rendezett. Lapunk tegnap és tegnapelőtt közzétett cikkei szerint azonban a West End Beruházó Kereskedelmi Zrt.-nek két telekre földhasználati joga, míg a fővárosi önkormányzatnak három telekre elővásárlási joga van, így ezek akadályozhatják a kormányzati negyed építését. Görözdi György ezzel ellentétesen nyilatkozott a Magyar Távirati Irodának. Mint mondta, a West End Beruházó Kereskedelmi Zrt. egyik telke a Ferdinánd híd túloldalán, a West End és a TriGránit nagy telke között helyezkedik el, tehát nem kapcsolódik közvetlenül a kormányzati negyed fejlesztési területéhez. – A szóban forgó cégnek egy nagyobb MÁV-telek kisebb részén van használati, illetve elővásárlási joga – ismerte el Görözdi. A fővárosi önkormányzatnak a Ferdinánd híd feljáratához kapcsolódó két – nem három – MÁV-tulajdonú telekre van elővásárlási joga. Görözdi György azt mondta, biztosra veszi, hogy az önkormányzat lemond a KVI javára az elővásárlási jogáról, mivel akkor a vagyonkezelő fogja megépíteni az utat. Ellenkező esetben az a főváros feladata lesz.
Nyúl Sándor, a TriGánit vezérigazgatója sajtónyilatkozatában tagadta, hogy a lapunkban megjelent újságcikkekben az ő üzengetésükről van szó, vagy arról, hogy zsarolni próbálnának. Hangsúlyozta, a TriGánit nem ellenérdekelt az ügyben, s ha az állam igényt tartana a telekre, még pénzzel is beszállnának egy híd vagy alagút megépítésébe.
Nagy-Britannia csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz
