Még titok, hogyan segít a kormány

Dénes Zoltán
2007. 08. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy tűnik, megérte utcára vonulni a méltányos fagykár-enyhítést követelő gazdáknak, hiszen kiderült, hogy a kormány korábbi álláspontjával szemben – miszerint mindent megtettek értük – mégis vannak lehetőségek a segítésre. A szabolcsi termelők – akiknek ültetvénye 90-100 százalékban fagyott le – a múlt héten három napon át tüntettek a 4-es út mentén azért, hogy tárgyalóasztalhoz kényszerítsék a megbeszélésektől elzárkózó agrártárcát. Demonstrációjuk első sikerét már pénteken elkönyvelhették, amikor korábbi álláspontján változtatva Gráf József agrárminiszter megszakította horvátországi nyaralását, s a helyszínre látogatott.
A héten elkezdett tárgyalások nyomán kedden már részsikerekről is beszámolhattak, hiszen a kárenyhítésből eddig kizárt belterületi gazdálkodók is reménykedhetnek valamiféle segítségben, s ígéretet kaptak arra, hogy a fagykár által legerőteljesebben sújtott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét katasztrófa sújtotta területté nyilvánítják, amivel megnyílik a lehetőség, hogy támogatást kapjanak az unió által engedélyezett alapból. A tárgyalásokat mégis felfüggesztették, mert a fajsúlyosabb kérdésekben kormánydöntésre volt szükség. – A kormány tegnapi ülésén a szaktárca előterjesztését megvitatva úgy döntött, hogy további mandátumot ad a tárgyalások folytatására Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek – tájékoztatta tegnap a távirati irodát Dékány András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szóvivője. Szerettük volna megtudni, mit takar pontosan a „további mandátum” kifejezés, de erre nem kaptunk választ.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.