Merkel figyelmezteti Kínát

Hírösszefoglaló
2007. 08. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pekinget a játékszabályok betartására figyelmeztette tegnap Angela Merkel német kancellár, aki háromnapos kínai látogatásán tegnap Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnökkel és Hu Csin-tao (Hu Jintao) államfővel is találkozott. Merkel azt hangoztatta, hogy minden országnak joga van a fejlődésre, de néhány nagy ország – például Kína – jelenleg gyors ütemben fejlődik, ezért tiszteletben kell tartaniuk a játékszabályokat. A kancellár ezeket nem részletezte, Kínát azonban a nyugati országok gyakran vádolják kereskedelmi és pénzügyi kötelezettségei megszegésével, valamint azzal, hogy katonai téren hiányzik a szükséges átláthatóság.
Kína korábban kötelezettséget vállalt arra, hogy 2006–2010 között tíz százalékkal csökkenti szennyezőanyag-kibocsátását, amelynek kulcsfontosságú mutatói tavaly azonban több mint egy százalékkal romlottak. A kínai gazdaság lendületes bővülése a szennyezés jelentős növekedésével jár, az ázsiai ország a káros globális éghajlati változások egyik fő előidézője. Peking óvakodik csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, attól tartva, hogy az esetleg visszafogná gazdasági növekedését. Ven Csia-pao – akit az MTI idézett – a tegnapi sajtóértekezleten arról beszélt, hogy Peking eltökélt az említett cél teljesítése mellett, de az rendkívüli nehézségekbe fog ütközni.
A kínai miniszterelnök egyben mélységes aggodalmának adott hangot amiatt, hogy Merkel látogatása előtt kínai számítógépes kalózok kémprogramokkal fertőzték meg a német kancellári hivatal számítógépeit. Kína cáfolta, hogy hadserege állna a történtek hátterében. Merkel ugyanakkor meleg szavakkal méltatta a két ország kapcsolatait, a kétoldalú párbeszédet őszintének és építő szelleműnek nevezte.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.