Mindent kiszivárogtatok (36.)

Megosztanék Veled valamit, Olvasó. Mert hiszen a cím ezúttal is: Mindent kiszivárogtatok. Úgy éreztem, Ilona napra feleségemről kellett írnom a múlt héten, abbahagyva ezzel az előtte való héten elkezdett Orosz regénytrilógiámat.
Most sem tudom, hogy folytathatom? Ráadásul még egy Amerikai hangjáték stílusparódiájával is megtetézve... Feleségem halála olyan közeli, és csak e hónap legvégén temethetjük majd el.
Kosztolányi írja: ki a költő? Az az ember, akinek a szavak fontosabbak, mint az élet. Ez akkor rám is érvényes?!
Talán sikerült „költőietlenül”, nem puszta produkcióvá silányítani múlt heti megemlékezésemet. Ebben több telefon, levél és sms is megerősített. És talán túlment a személyességen is, ezt visszajelezték nekem. Ha nem tartja hivalkodásnak a Kedves Olvasó, egy rövid sms-t most szórul szóra ide másolok. Nyíregyházáról írták, egyszer egy negyedórára találkoztunk az utcán – profánabbul, egy fagyizónál – a levél írójával és kedves családjával.
Azt írta: A sorok között sajog a fájdalmad. Csöndes szívvel, csöndes szóval osztoztam benne. Tudom, alig lehet. Bármily személyes, ez a leltár az én fájdalmam is.
(36304155092
09.12.33.
2007.08.18.) – Azért jegyeztem le még e zárójeleseket is, mert ezek ezzel a mélységesen együttérző levéllel nem engem, hanem az íróját minősítik.

Talán most már folytathatom a korábban megkezdett sorozatom.


OROSZ REGÉNYTRILÓGIA
Befejező rész – Kezdet
Antyelej Rimintyilevics megtámasztotta háromlábú székét a negyedik lábával. Ennyit fejlődött rövid idő alatt a „Trillála Hopszásza Vörös Gránátalma” Szovhozban, az Urál menti Jajnyicsivéjban.
Nehéz harcokban zsákmányolt barna bőrkanapéjával végigszabdalta a donyeci szénbányákat, a harcok után elsőnek egyenesedett föl és lépett be a szovhozba, megúszva így a kolhozosítást.
Az embertelen sors után lerázta magáról az állati igát – rátette a lovára –; így kényszerítve a maradi állatot, hogy belépjen; az emberibb életbe.
A kezdeti idők után jöttek a későbbi idők, a nehezebb idők után a még nehezebbek.
„Oh, ti doni kozákok, hopp, ti Ljubovitisák!” – gopákozott egy versztnyire a „Micsurin” kombájn, miközben a félszemű Csir érzelmes románcot játszott a közös szájharmonikán.
A gyapotföld rátapadt a pufajkákra, a trak – torokhangon szólaltak meg; mikor a városból megjött az első üsző, 350 százalékra teljesítették a lemaradást, és először történt meg, hogy a csurran mellé cseppent!
Antyelej Rimintyilevics derűlátóan húzta elő csizmaszárából tartalék bádogkanalát.


AMERIKAI HANGJÁTÉK
Ez itt Billi, Billi Smith, helló!
Mi újság Michiganben?
Tudod, a pattanásos Billi,
a rögbicsapatból,
helló!
Az öregét pumpolja,
becsszavamra mondom,
helló!
Megvan még a páratelt hüllőd?
Can Mississiből vitorlázott föl.
Képzelem Miss Kventhelint,
az öreg Jack megpukkad, lefogadom,
helló!
Ez itt Billi Murph,
a sóoldatú Billi, helló!
Mi'z újs, kisöccs?
Az apját pumpolja,
a rögbicsapatból.
Helló, Billi Shirt, helló!
A tésztaköpő.
Ez itt Billi Shirt.
Odasüss, a Billi Hörp,
a nyálkapecér Billi Hörp,
lefogadom,
a rögbicsapatból,
a Billi Hörp,
helló!
Helló! Billi Szörp!
A rögbili!
A bilievő!
Helló, Szörp.
Az apját pumpolja;
helló!
Tartalékosan állunk ki,
vagy beszélgessünk?
Lefogadom, becsszavamra mondom,
vége a szünidőnek,
az apámat pumpolhatom.
Ez itt én vagyok?
Billi?
Helló...
Lefogadom...
Ez én vagyok.
Vége a szünidőnek.
Kezdődik egy tartalmasabb élet.
No, nézd csak, a pattanásos Billi,
a rögbicsapa...
vagy a jéghokiból?
A hokiból,
vége a szünidőnek!
Ez itt Billi,
a kosárlabdacsapa...
– az öreged hol van?
Pumpolja az öregét?
Ez itt Billi öregje,
helló, öregfiú,
pumpolod az öregedet?
Ez itt Billi öregjének az öregje;
kit pumpolsz, fiatal Amerika?
Az öreget?
Ez itt már a jó öreg Amerika,
helló!
Kit pumpolsz?
Helló!
Kik pumpolnak?
Vége a vakációnak!
– No nézd csak, a pattanásos Billiii,
lefogadom,
a koreai, a laoszi, a vietnami, a kambodzsai,
a thaiföldi, az afganisztáni, az iraki stb. Billi,
helló!
Vége a vakációnak, helló!
Kezdődik egy tartalmasabb élet!
Nincs több lelki sérült!
Megvan a rögbicsapat!
Ki ellen játsszunk?!