FT.com
Repülőstartot vett a francia köztársasági elnöki székben Nicolas Sarkozy – írta vezércikkében a brit lap az új államfő tevékenységének első száz napját számba véve. Belpolitikai téren sikerült táborába olvasztani számos riválisát, lecsendesítette a szakszervezeteket, és több területen megkezdte választási ígéreteinek teljesítését, míg külpolitikájában friss erőt adott az Európai Uniónak a francia szerepvállalás növelésével, nyaralását pedig arra hasznosította, hogy megújítsa az együttműködést az Egyesült Államokkal – sorolta a nagy tekintélyű napilap. Most azonban olyan feladatok jönnek, amelyeknél esetleg nagyobb lemondást kell vállalni kisebb nyereségért, mint a munkaerőpiac rugalmasabbá tétele, a szakszervezetek képviseletének kényes átalakítása, illetve reformok az állami szektorban, beleértve a nyugdíjrendszer módosítását is, véli az újságíró. Mindehhez jön az üzleti környezet romlásának kockázata is, különösen, ha a gazdasági növekedés és az adóbevételek elmaradnak a várttól. A brit lap azt is tanácsolja az elnöknek, hogy változtasson vezetési módszerén, és hagyjon fel az egyszemélyi kormányzás stílusával.
ARAB TIMES
A kuvaiti belügyminisztérium információtechnológiai részlegének Cyber Cell nevű különleges egysége felkutatta azokat az embereket, akik Baser al-Szajeh újságíró internetes naplójában bírálták a kuvaiti emírt. Az IT-rendőrök a blogger számítógépének IP-címét megismerve követték visszafelé a virtuális zsinórt, egészen a gyalázkodóig. A címet a neves újságíró adta ki a nyomozóknak, akit egyébként szintén felelősnek tartottak a megjegyzések miatt, ám végül ejtették ellene a vádat.
NBVS
Kína mélységes aggodalmát fejezte ki Buenos Airesnek, mivel Argentína néhány nappal ezelőtt leállította bizonyos kínai termékek importját. Felfüggesztették a gumiabroncsok, játékok, bőrből készült áruk, cipők, textiltermékek, kerékpárok és számítógépek behozatalát, egyértelművé téve, hogy kizárólag a kínai árukat érinti a korlátozás.
arab news
Szaúd-Arábia kereskedelmi és ipari minisztériuma tegnap bejelentette, minden kínai származású fogkrémet azonnal le kell venni a boltok polcairól, mivel azokban mérgező anyagok vannak. A laboratóriumban dietilén-glikol nyomaira bukkantak. A minisztérium közlése szerint rutinellenőrzések során találták meg a mérgező anyagokat a fogkrémekben, s a jövőben minden kínai fogkrémet meg fognak vizsgálni, és minden boltost arra kértek, hogy jelezzék, ha Best, Smile2, Shine, Acura2, Special2, Moon Light vagy Zain márkájú fogpasztával találkoznak.

Érettségi 2025: Jön a feketeleves? Matematikával folytatódik az idei érettségi