Az elemzői várakozásoknak megfelelő adózás utáni nyereségről számolt be az OTP Bank a második negyedéves eredmény beszámolójában. A legnagyobb hazai pénzintézet a jelzett időszakban 50,7 milliárd forintos konszolidált, adózott nyereséget könyvelt el. Ez megfelelt az elemzői várakozásoknak, ugyanakkor az egyes leányvállalatok teljesítménye árnyalta az eredménybeszámoló megítélését. Miközben a bank bolgár leányvállalata az első negyedév után pozitív elmozdulást tudott felmutatni, az OTP orosz és ukrán leánybankjai felemás képet mutattak. Növekedett ugyan a bevételük, ám csökkent profitabilitásuk. Emellett a hazai piacon is kissé lassult a társaság növekedési üteme. A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány alapján készült, nem auditált, konszolidált adatok szerint az OTP-csoport második negyedévi profitja 8,4 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakit.
A bankcsoport első félévi konszolidált adózás előtti nyeresége 10,7 százalékkal növekedett, adózott nyeresége pedig 8,9 százalékkal, 101,2 milliárd forintra emelkedett. Ez mintegy két százalékkal kevesebb, mint amennyi a pénzintézetcsoport által tervezett – 211,6 milliárd forintos – éves tervéből időarányosan következne. Az OTP konszolidált saját tőkéje közben egy év alatt 40,7 százalékkal, 842,4 milliárd forintra gyarapodott. A külföldi leánycégek részesedése a csoport mérlegfőösszegéből 39,4 százalékot, a hitelállományból 40,5 százalékot, a betétekből 38,3 százalékot, a saját tőkéből 39,2 százalékot, az adózott eredményből 24 százalékot tett ki a második negyedév végén.
A magyarországi alaptevékenység – az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank és az OTP Lakás-takarékpénztár – együttes első félévi adózott profitja 8,7 százalékkal 84,97 milliárd forintra nőtt.
Szolid nyereség a Rábától. A Rába Nyrt. árbevétele az első fél évben 9 százalékkal emelkedve 27,433 milliárd forintot ért el. A nettó eredmény 154 millió forint volt, szemben a bázisidőszaki 826 millió forintos veszteséggel – közölte a társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány szerinti konszolidált gyorsjelentésében kedden. A Rába-csoport üzemi eredménye 2007 első fél évében 113,3 millió forintot tett ki, szemben az előző évi 305,4 millióval. Az adózás előtti eredmény 40 millió forint volt.
Hondurasi fordulat: Trump szövetségese nyerte az elnökválasztást















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!