Olvasóinktól

Erdélyi Gábor (Budapest): Közismert az a botrányos szöveg, amit a miniszterelnök Angela Merkelnek mondott a Parlamentben a Szent Korona bemutatásakor. Pedig ha KISZ-titkár korában előveszi Ruffy Péter könyvét (Koronák könyve, Móra kiadó, 1981), megtudhatta volna, hogy „A korona már IV. Béla uralkodása óta bizonyos tekintetben és sajátos jogi formában elkülönült a királyság intézményétől, és nem a királyi hatalom uralmi jelképe volt, hanem a független országé”. Azé a független országé, amely akkor csak királyság lehetett. Akkoriban ugyanis ez az államforma volt a szokásos. Tőlünk nyugatra a Német-római Birodalom terült el, élén császárral. Cseh szomszédaink és a lengyelek fejedelemségben, majd ők is királyságban éltek. Ha a miniszterelnök az országot képviseli, büszke erre az ezeréves királyságra, és nem mentegetőzik a sokkal későbbi köztársaság okán. De hát jól tudjuk, hogy mit képvisel. Az sem várható el tőle, hogy némi történelmi ismeretei legyenek. Neki elegendő a gátlástalanság és a hazudozás, a másként gondolkodók becsmérlése.

Dr. Kiss András (Pócsmegyer): Kóka János SZDSZ-elnök, minden Erdéllyel kapcsolatos politikai tapasztalat híján, nem átall szembemenni az egész erdélyi magyarsággal, annak Trianon óta tartó keserves és áldozatos küzdelmével, és kijelenti, hogy Erdélyben az autonómia és a kollektív jogok nem időszerűek. Kíváncsi vagyok, mit tudhat ez a 35 éves ember például Kós Károlyról, Márton Áronról, az 1956 után Erdélyben bebörtönzött és meggyilkolt sok száz áldozatról. Ha netán eljutnak hozzá ezek a sorok, arra kérném, hogy olvassa el Vizi E. Szilveszter a Hitel nyolcadik számában megjelent Csíksomlyói tanúságtétel című írását, amelyben megtalálja az Európa Tanács 2003/1334 sz. határozatát, amely éppen a központi hatalom és a nemzeti közösségek közötti konfliktus megelőzésének eszközeként szorgalmazza a kulturális és a területi autonómiát. És talán ennek az írásnak olvastán megérinti egy eddig számára ismeretlen érzés, hogy mit is jelent ma magyarnak lenni.

Bíró Ádám (Mátészalka): A kormány azonnal eltereli a szót, ha a kilátástalan gazdasági helyzetről kezdik faggatni. Eredményeik: növekvő munkanélküliség, romló életszínvonal, kórházak és iskolák bezárása, tönkremenő kisvállalkozások, reálbérek csökkenése. Bő egy évvel ezelőtt még soha nem látott gazdasági dübörgéstől volt hangos a média. Lett is belőle 1,4 százalékos GDP-növekedés! Mára kiderült, hogy minden „fejlesztés és osztogatás” kölcsönökből történt. A kormány a választások idején egy adócsökkentési csomagot fogadott el, és tulajdonképpen ezzel nyert. Eredmény: a már meglévők drasztikus emelése, újabb adók és járulékok bevezetése. Az állam jelenleg úgy bánik velünk, mintha nem is emberek lennénk. Számukra nem vagyunk mások, mint puszta tehenek, akiket állandóan meg kell fejni.