Franciaország kész közvetítői szerepet játszani Irakban – közölte Bernard Kouchner francia külügyminiszter, aki felszólította az ENSZ-t és Irak szomszédait: tegyenek intenzívebb erőfeszítéseket annak érdekében, hogy Irak kilábaljon a 2003 óta tartó válságból. – Még ha az (amerikaiak vezette 2003. évi) invázió egy kegyetlen diktatúra bukásához vezetett is, a biztonságos és demokratikus Irak felépítésére irányuló erőfeszítések kudarcot vallottak – írta a francia külügyminiszter az International Herald Tribune nemzetközi napilapban megjelent írásában, amelyet az MTI idézett. Nincs tartós katonai megoldás a válság rendezésére. Politikai megoldásra van szükség – tette hozzá a miniszter. – Tartós alapokon nyugvó egységkormányt kell létrehozni. Franciaország kész közvetítőként részt venni ebben az erőfeszítésben – fogalmazott.
Kouchner egyúttal megragadta az alkalmat, és bocsánatot kért, amiért a vasárnapi Newsweek magazinban közölte, Núri al-Máliki iraki miniszterelnök helyett új embert kell találni. A külügyminiszter a síita alelnököt, Adel Abdul-Mahdit ajánlotta al-Máliki helyébe.
Sarkozy az építkezés híve. Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök számára az európai építés a legfontosabb teendő, ugyanakkor az államfő síkraszállt az Egyesült Államokkal való barátság mellett is. A francia elnök felvetette, hogy még az idén hozzák létre a „bölcsek bizottságát” 10-12 fontos személyiségből, akik az EU távolabbi jövőjéről gondolkodnak. Kibővítené a G8 országcsoportot 13 tagúra, egyúttal leszögezte: Párizs híve annak, hogy nyissanak Teherán felé, amennyiben az tiszteletben tartja kötelezettségeit nukleáris téren. (MN)
Benzinmotorral kezd a GM új villanyautója
