Sólyom felszólal a Házban
Az államfő felszólal az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapján, szeptember 10-én. Sólyom László erről levélben tájékoztatta Szili Katalin házelnököt. A felszólalás témája a demokratikus államszervezet értékeinek megerősítése lesz, amelyre napirenden kívül kerül majd sor. (MTI)
Kétnapos szocialista tanácskozás
Kétnapos frakcióülést tart szeptember 7–8-án Tapolcán az MSZP. Lendvai Ildikó frakcióvezető megerősítette: nem csak a jogalkotási feladatokról esik majd szó. Az ülésen Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnöke az elmúlt egy évet értékeli, és beszél az új politikai évad feladatairól. (MTI)
Szentesen lesz
a légimentő-bázis
Szentesen épül a hetedik légimentő-bázis, a beruházás optimális esetben még az idén elkészül, költsége mintegy 80-90 millió forint – közölte Kovács Attila, az egészségügyi tárca államtitkára. (MTI)
A kórházösszevonás
felfüggesztését kérik
Demszky Gábor haladéktalanul függessze fel a Fővárosi Közgyűlés döntését arról, hogy három budai kórházat összevonnak, és a III. kerületi Szent Margit Kórház, illetve a Budai Gyermekkórház jövő januártól a Szent János Kórház telephelye lesz – kéri az SZDSZ-es főpolgármestert Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere. (Sz. Zs.)
Nemcsak lopott, ütött is: magyar állampolgárt vittek el a bécsi rendőrök















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!