Röviden

MN
2007. 08. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Késik a kiírás az e-útdíjtendernél
Nem jelent meg az elektronikus útdíjrendszer második közbeszerzési eljárásának kiírása a tegnapi Közbeszerzési Értesítőben, bár azt a nemzeti hírügynökség is közzétette – tudtuk meg a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ projektvezetőjétől. Sándor Zsolt elmondta, hogy a kiírás elkészítését még nem fejezte be a központ. A vonatkozó kormányhatározat szerint a közbeszerzési eljárás megindításának határideje augusztus 28. volt. (J. Gy.)

Már a kis boltokra pályáznak a multik
Telítődik a hipermarketek piaca, ugyanakkor erősítenek a szupermarketek: a Tesco és a Spar is offenzívába lendült, a kisebb alapterületű üzleteket, ezzel a belvárosi vevőket hódítanák el – állapította meg a Colliers ingatlan-tanácsadó. Győrben a Tesco több kis alapterületű üzletet működtet. (T. K.)

Jön a Mol-védő törvény
Piaci pletykák szerint szeptember végére–októberre készülhet el az a törvény, amely megakadályozná a Mol felvásárlását a kormány számára „nem szimpatikus” vállalatok részére – írja a portfolio.hu. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.