Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetKi védi majd légterünket? Megszűnhet hazánk légtérvédelmi készenléti szolgálata, mert a húsz év szolgálati idejüket teljesített légtérvédő pilóták nagy része komolyan fontolgatja, hogy még idén nyugdíjba megy. A pilótákra vonatkozó nyugdíjazási szabályok ugyanis a hó végén úgy változhatnak, hogy azzal a szolgálatot teljesítők rosszabbul járnak, bizalmuk pedig a jelenlegi vezetésben megrendült. Az állandó, 24 órás ügyelet során két-két MiG–29-es pilóta várja az esetleges riasztást. Ilyen pilótából jelenleg 11 szolgál a magyar légierőnél. Létszámuk azonban augusztus 31-e után a felénél is kevesebbre csökkenhet. (MN) Dráguló üzemanyag Holnaptól 3 forinttal emeli a 95-ös benzin, bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol. A drágulással a benzin átlagára 290 forint körüli, a gázolajé pedig 260 fölötti lesz, de a kutaknál 10-15 forintos különbséget is tapasztalhatnak a vevők. Az emelést az elemzők a jegyzésárak növekedésével magyarázzák. (MTI) Táblaháború Kétnyelvű feliratok kerültek fel tegnap a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem épületeinek falaira. Úgy tudjuk, a magyar és német nyelvű, Dohányozni tilos! feliratú táblákat a Bolyai kezdeményezőbizottság képviselői helyezték el. A vezetőség eltávolította a táblákat; a rektorhelyettes szerint a nem hivatalos akció elodázza a többnyelvű környezet kialakítását az intézményben. (R. Sz.)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!