Gyurcsány cáfol
Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is cáfolta azt az értesülést, miszerint a 2010-es parlamenti választásokon már nem Gyurcsány, hanem Bajnai lesz a szocialisták miniszterelnök-jelöltje. Az MSZP vezetéséhez közeli körökből származó információk szerint ugyanis Gyurcsány elképzelhetőnek tartja Bajnai jelölését arra az esetre, ha ő nem vállalná a megméretést. (T. L. L.)
Persányi újra állatkert-igazgató
Persányi Miklóst mint egyetlen pályázót választotta tegnap a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatójává a fővárosi kulturális bizottság MSZP– SZDSZ–MDF-es többsége. A bukott SZDSZ-es környezetvédelmi miniszter már a nyár elején visszatért korábbi munkahelyére. (Sz. Zs.)
BKV: nincs megállapodás
Nem sikerült megállapodnia a BKV Zrt. vezetőségének és a sztrájkot hirdető négy reprezentatív szakszervezetnek a tegnapi bértárgyaláson, az egyeztetést pénteken folytatják. Nemes Gábor, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetei Szövetségének (VTDSZSZ) ügyvezető elnöke elmondta, ha a további tárgyalásokon sem sikerül előbbre jutni a béremelés ügyében, szeptember 4-én üzemkezdettől egy óráig sztrájkot tartanak. (MTI)
Jogértelmezést kér a választási bizottság
Az Alkotmánybírósághoz (AB) fordul az Országos Választási Bizottság (OVB) az azonos tartalmú népszavazási kérdések ügyében – döntött a testület a tegnapi ülésén. Arról kérik az AB állásfoglalását, hogy ha azonos tárgyú, de eltérő tartalmú és megfogalmazású kérdésekben hoz döntést az OVB, akkor mi történjen, mivel erre ma nincs szabályozás. (MTI)
Fékezett drágulás – így alakult az élelmiszerek ára 2025-ben















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!