Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetMarkó Béla az identitásról Európába nem úgy kell integrálódni, hogy feladjuk önazonosságunkat, hanem meg kell keresni azokat az eszközöket, amelyekkel államhatárok nélkül is hangsúlyt lehet adni az identitásnak – jelentette ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a Székelyföld határát jelző tábla eltávolítása kapcsán. Markó Béla óriási baklövésnek tartja a kormányzó Nemzeti Liberális Párt minisztereinek hozzáállását, akik azt hitték, hogy kedvére kell tenni a román közvélemény nacionalista részének. (MTI) Javaslat halasztásra Jurij Balujevszkij orosz vezérkari főnök felszólította a Cseh Köztársaságot, hogy az amerikai rakétavédelmi radar befogadására vonatkozó döntését halassza el a jövő évi amerikai elnökválasztásig. – Nem zárom ki, hogy egy új amerikai kormányzat átértékeli majd a jelenlegi kormányzat rakétavédelmi döntéseit – érvelt Balujevszkij, miután Martin Bartak cseh védelmi miniszterhelyettessel tárgyalt. (MTI) Kicsi a mozgástér Nincs reális esély az adóreformra 2009 előtt – mondta a Kopint-Tárki vezérigazgatója az Info Rádióban. Palócz Éva közölte: lehetséges ugyan az egyik adónem csökkentése a másik kárára, de a kormány mozgástere kicsi. A szakértő úgy látja, először 2009-től lehet a magyar gazdaság versenyképességét rontó közterheket csökkenteni. (T. K.)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!