Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetLassulóban a világgazdaság A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) a globális gazdaságban és a nemzetközi kereskedelemben is az eddigi növekedés ütemének lassulására számít az idén a piacok ingadozásai, illetve a nagyobb makrogazdasági egyensúlyi problémák hatásától. A WTO kedden tette közzé éves jelentését, amiben kockázatosnak minősíti a pénz- és ingatlanpiaci helyzetet. Ennek alapján 3 százalékos globális gazdasági növekedést vár erre az évre, míg a világkereskedelemben 6 százalékos idei fejlődést, a tavalyi 8 százalék után. (MTI) Budapest nem vár az unióra Magyarország, bár a szolidaritás elvét tiszteletben tartja, nem vár a többi új uniós tagállamra az amerikai vízummentességi tárgyalások megkezdésével – mondta Horváthné Fekszi Márta államtitkár. Hangsúlyozta, Magyarország nyáron már tárgyalt az USA-val a vízummentességi programhoz csatlakozás technikai kérdéseiről, az ősszel újabb, egyhetes egyeztetést terveznek. (MTI) Iráni vendég Afganisztánban Irán elnöke visszautasította azt az állítást, amely szerint hazája fegyverekkel látná el az afgán kormány ellen harcoló tálib felkelőket. Mahmúd Ahmadinezsád ezt a kedden kezdődött első afganisztáni látogatása alkalmával tartott kabuli sajtóértekezletén jelentette ki. Szavaival a Washingtonból érkező vádakra reagált. (MTI)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!