Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetAláírások Hedvigért Ötszázötven aláírást gyűjtött eddig össze a Fair-play nevű szlovák polgári társulás, amely július 21-én országos akcióba kezdett, hogy a Nyitrán megvert magyar egyetemista, Malina Hedvig ügyében a rendőrség és ügyészség szakszerű és pártatlan magatartását, az igazság kiderítését sürgesse. A civil társaság nyilatkozata szerint igencsak megkérdőjelezhető, hogy a lány ügyében nyomozó hatóságok és az ügyészség eljárása valóban szakszerű és pártatlan volt. (MTI) Stop a brit húsnak és tejnek Drákói szigorral lépett fel az Európai Unió a nagy-britanniai száj- és körömfájásjárvány elterjedésének megakadályozására. A szervezet tegnap este úgy döntött, hogy egyelőre megtiltja Nagy-Britanniából élő állatok (szarvasmarha, juh és kecske) behozatalát a szervezet többi tagállamába, valamint a hús- és a tejimportot. Ugyanígy nem engedélyezett az élő állatok exportja a szigetországba. (MTI) Útilapu Jármynak Távozik a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtószóvivője. Az RTL Klub híradójának értesülése szerint Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány indokolás nélkül mentette fel Jármy Tibort, akit elődje, a tavasszal menesztett Gergényi Péter nevezett ki tavaly október 20-án. A távirati iroda úgy tudja, a szóvivő utódja Tafferner Éva, a BRFK bűnmegelőzési osztályának vezetője lesz. (MTI)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!