Ötmillió járhat a parlagfűért
A növényvédelmi törvény szigorításával a jövőben húszezer és ötmillió forint között lehet a kiszabható növényvédelmi bírság összege – közölte tegnap Budai Bernadett kormányszóvivő. Ez vonatkozik azokra is, akik nem tesznek eleget parlagfű-mentesítési kötelezettségüknek. (MTI)
Emfesz-gáz Tatabányára
Az Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi (Emfesz) Kft. két éven keresztül összesen 120 millió köbméter földgázt szállít a Tatabányai Erőmű Kft.-nek – közölte a cég. A tatabányai erőmű immár a harmadik, amelyiknek az Emfesz szállítja a földgázt. (MTI)
Késik a Volánok áthelyezése
A Volán-társaságok vagyonkezelői joga még nem került át a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz (GKM), e nélkül azonban nem lehet végrehajtani a regionális társaságokba szervezésről szóló kormányhatározatot – közölte tegnap a tárca. A helyközi tömegközlekedési rendszer átalakításáról szóló kormányhatározat szerint a Volán-társaságokat augusztus végéig regionális szintű társaságokba kell összevonni. (MTI)
Putyin csak játszadozik Donald Trumppal?
