Vita a radarról
Prága. Kollektív módon, a NATO-n belül kellene dönteni az amerikaiak által tervezett rakétavédelmi pajzsról, amelynek a Csehországba tervezett amerikai radarállomás is része lenne – jelentette ki Jirí Sedivy volt cseh védelmi miniszter, aki szeptembertől a NATO-főtitkárának a védelemért és a tervezésért felelős helyettese lesz. Sedivy ezzel módosította a Právo című baloldali lapban pénteken megjelent interjújában a közszolgálati rádiónak egy nappal korábban adott saját nyilatkozatát, amely szerint a rakétapajzs bevetéséről kizárólag az Egyesült Államok döntene, hasonlóan az atomfegyverek bevetéséhez. (MTI)
Vizsgálat a macedón exkormányfő ellen
Szkopje. A macedón parlament
illetékes bizottsága felfüggesztette tegnap Vlado Bucskovszki volt miniszterelnök (képünkön) képviselői mentelmi jogát, hogy vizsgálat indulhasson ellene egy harckocsialkatrészek beszerzésével kapcsolatos, sikkasztásgyanús ügyben. Két nappal korábban tartóztatták le ugyanebben az ügyben Metodi Sztamboliszki nyugalmazott tábornokot, az ország volt vezérkari főnökét, mert
a vád szerint hárommillió euró értékű kárt okozott az államnak 2001 novemberében azzal, hogy négyszer annyi tartalék harckocsialkatrészre adott le rendelést, mint amennyire
a balkáni ország hadseregének szüksége volt. (MTI)
Felfüggesztett
kommunisták
Minszk. A fehérorosz legfelsőbb bíróság csütörtökön fél évre felfüggesztette az ország egyik legerősebb ellenzéki pártjának, a kommunista pártnak a működését. Az indoklás szerint a párt egyes helyi szervezeteinek bejegyzése nem felel meg egy nemrégiben elfogadott törvény rendelkezéseinek. (MTI)
Betörés Gázába
Gáza. Páncélosokkal megerősített izraeli gyalogsági egységek hatoltak be tegnap reggel a Gázai övezetbe – közölték szemtanúk. Az izraeli egységek a rafahi volt nemzetközi repülőteret és a körülötte lévő házakat foglalták el. Ezután három rakétát lőttek ki a Gázai övezetből palesztin harcosok a dél-izraeli Szderót városára. (MTI)
Belga helyben járás
Brüsszel. Elhúzódnak a belga
kormányalakítási tárgyalások: az országot már 54 napja ügyvezető kormány irányítja, de csak csütörtökön kezdtek neki az új koalícióról szóló megbeszélések legnehezebb témájának, az intézményi reformok ügyének, s a szakértők szerint immár az is nagy tett lenne, ha október elejére létrejönne az új kabinet. Az intézményi reformok témáját az teszi érzékenynyé, hogy itt a legnagyobb a szakadék a kormánykoalícióról tárgyaló pártok között. (MTI)
Akadt valami, amit kevesen bocsátottak meg a farmotoros Skodáknak
