Intézkedési terv a fogyatékosokért
Jelentős támogatást kapnak a következő években a fogyatékkal élők, összesen mintegy 100 milliárd forintos intézkedési tervet fogadott el a kormány – jelentette be Csizmár Gábor. A szociális és munkaügyi államtitkár elmondta: átalakítják a lakástámogatási rendszert, felnőttképzési programokat indítanak, s pályázati úton biztosítják, hogy a közszolgálati televíziók műsorukat feliratozzák. Napirendre kerül a kedvezményes számítógép-vásárlás lehetőségének megteremtése, és újragondolják a fogyatékosok által használt eszközök forgalmazásának, kölcsönzésének rendszerét is. (MN)
MSZP-tagozati alelnök távozik
Lemondott tisztségéről, és kilépett az MSZP-ből Tatár Csaba, a munkás és érdek-képviseleti tagozat alelnöke. A kisembereket sújtó gazdasági intézkedésekkel, illetve a párt történelmi örökségének megtagadásával indokolta döntését, amelyről nyílt levélben tájékoztatta Gyurcsány Ferencet. Ebben úgy fogalmaz: „csalódottság, szégyen és düh is munkálkodott bennem, amikor levelemet megírtam. Baloldali értékrendemmel összeegyeztethetetlen gazdasági lépések sorozatát tettük meg.” (MTI)
Szaúd-Arábia együttműködne Oroszországgal – videó
