Új fejlemények a Malina-ügyben
Pozsony. Új részleteket derített ki Malina Hedvig nyitrai diáklány megverésével kapcsolatosan a pozsonyi Új Szó. Malina Hedvig ellen „ugyanaz a személy képviseli a vádat, aki annak idején kerületi ügyészként elkente” a volt szlovák köztársasági elnök, Michal Kovác fia elrablásának ügyét, s amelynek következményeképpen az Ivan Lexa vezette akkori szlovák „titkosszolgálatnak végül sikerült megúsznia az emberrablást” – olvasható a lap internetes portálján. (MTI)
Obama bombázna Pakisztánban
Washington. Barack Obama amerikai szenátor, a Demokrata Párt esélyes elnökjelölt-aspiránsa szerint az Egyesült Államoknak az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet célpontjait kellene bombáznia Pakisztánban. Obama arról is beszélt, hogy amerikai csapatokat küldene Pakisztánba a terroristák felszámolására, akár a helyi hatóságok hozzájárulása nélkül is. (MTI)
Vérfürdő Irakban
Bagdad. Hetven halottja és közel száz sebesültje volt a tegnap Bagdadban történt két öngyilkos merényletnek: mindkét támadó gépkocsiját robbantotta fel, vérbe borítva az iraki főváros utcáit. Közben az iraki parlament legnagyobb szunnita frakciója, az Iraki Egyetértés Frontja bejelentette, hogy kilép a síita Núri al-Máliki vezette koalíciós kormányból, miután a miniszterelnök nem teljesítette követeléseiket. (MTI)
Vádolt kirgiz exelnök
Biskek. A kirgiz biztonsági szolgálat tegnap bejelentette a vádemelést Feliksz Kulov volt miniszterelnök ellen, amiért „tömeges zavargásokat” szervezett. A biztonsági szolgálat közleménye szerint a volt kormányfőt akár nyolc évig terjedő börtönnel sújthatják. Kulov egyik munkatársa ugyanakkor megalapozatlannak nevezte a vádemelést, amely szerinte arra irányul, hogy a hatalom megszabaduljon egyik politikai konkurensétől. (MTI)
Kevesebb gázt szállít a Gazprom
Moszkva. A Gazprom holnaptól 45 százalékkal csökkenti a Fehéroroszországba irányuló földgázszállításait, mert Minszk eddig nem rendezte tartozásait, erről az orosz gázipari monopólium szóvivője adott tájékoztatást. A korlátozás az európai tranzitszállításokat nem érinti. A két fél hosszas vita után januárban egyezett meg abban, hogy Fehéroroszország 2007-ben a korábbi duplájáért, ezer köbméterenként száz dollárért kapja az orosz gázt. (MTI)
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
