Közel nyolc százalékkal nőtt az idei év második negyedében a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai által kezelt alapok összevagyona. Az év eleje óta a növekedés 11,2 százalékos volt – állapítja meg a szervezet tegnap kiadott elemzése. A második negyedév során 23 új alap indult. Összesen 111 milliárd forint friss tőke érkezett az alapokba, ami az első negyedéves tőkebeáramlás több mint kétszerese. Az alapok teljesítménye a március és június között 93 milliárd forintot, az idei év első félévben pedig 123 milliárd forintot jelentett a befektetőknek. Június végén 277 alapot kezeltek a Bamosz tagjai. Ebből 153 értékpapíralap, 102 származtatott alap, 22 pedig ingatlanalap és ingatlan alapok alapja volt. Az alapok vagyona a negyedév végén 2824 milliárd forintra rúgott, ennek 65 százalékát a nyilvános nyíltvégű értékpapíralapok, további 19 százalékát a nyilvános nyíltvégű ingatlanalapok kezelték. A zártvégű speciális alapokban tartott vagyon aránya a negyedév végén több mint 10 százalékos volt. A vagyon 2,6 százalékát zártkörű értékpapíralapokban, 1,8 százalékát nyilvános nyíltvégű speciális (garantált és származtatott) alapokban, 0,3-0,5 százalékát pedig zártkörű garantált alapokban és nem nyilvános nyíltvégű ingatlanalapokban kezelték.
Akadt valami, amit kevesen bocsátottak meg a farmotoros Skodáknak
