Tisza-tó: átúszás és kenutúra

Urbán Péter
2007. 08. 05. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sokáig úgy tűnt, nem lesz elég jó az időjárás a Tisza-tavon rendezett úszóversenyhez, ám végül szerencsésen zajlott le szombaton az esemény – közölte lapunkkal Szekrényes István, az Abádszalóki Nyár 2007 elnevezésű rendezvénysorozat programigazgatója. A mezőtúri úszóklub tizenhat esztendős reménysége, Vad Péter ért be elsőként a célba, ő huszonnyolc perc alatt teljesítette a távot. A verseny száznál több résztvevője közül csak nyolcan nem birkóztak meg a közel két kilométeres szakasszal. – Mivel az időjárás kezdetben rossznak ígérkezett, sokan lemondták a versenyt – mondta a programigazgató. A vihar azonban megvárta az átúszást és az eredményhirdetést is, csak azután szakadt az emberek nyakába. Összesen tizenkét kategóriában osztottak ki érmeket, ezek nagy részét a debreceni úszóklub tagjai vihették haza.
Az úszótalálkozót 1983 óta rendezik meg, ilyenkor a Tisza-tavon található Kalóz-szigetről az abádszalóki öbölig tempóznak a résztvevők. Mivel az úszókat komppal szállítják át a Kalóz-szigetre, eleve kevés jelentkezővel számolnak a szervezők.
Vasárnap tájékozódási kenutúrával folytatódott az abádszalóki rendezvénysorozat. Ezen tizenhárom, háromfős csapat versenyzett egymással, de nemcsak a gyorsaság számított, hanem az is, hogy ki találja meg leghamarabb a nyolc elrejtett bóját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.