Zuhanásszerű veszteséggel nyitottak tegnap reggel a nagy nyugat-európai részvénypiacok; a Wall Street keddi visszaesése és a nemzetközi hitelpiaci pánik következtében az eladók kerültek többségbe. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 410,44 pontos csökkenéssel 28854,46 ponton zárt. Az előző kereskedési nap záróértékéhez képest ez 1,40 százalékos gyengülés. A forgalom 37 milliárd forintot tett ki. Mivel napközben jelentősebb céghírek nem kerültek napvilágra, estére a magyar részvényindex kissé viszszaerősödött. Elemzők szerint a Richter keddi, a vártnál kedvezőbb gyorsjelentése tegnap már nem hatott pozitívan az árfolyamra, a Mol esetében pedig vegyes a piaci fogadtatása az olajipari cég olaszországi bevásárlásának. A magyar olajpapír árfolyama 17 milliárdos forgalomban 575 forinttal, 1,99 százalékkal esett, a papírok záróára 28300 forint volt. Az OTP-papírok forgalma 12,6 milliárd forintot tett ki, a részvények árfolyama 222 forinttal, 2,12 százalékkal 10248 forintra gyengült. A Magyar Telekom-részvények árfolyama 10 forinttal, 1,05 százalékkal 966 forintra emelkedett, 1,1 milliárdos forgalomban. A Richter 270 forintot veszített keddi záróárából, a papír 0,72 százalékos gyengüléssel 37430 forinton zárt, forgalma 3,6 milliárd forintot tett ki. Szektortársa, az Egis 105 forinttal, 0,45 százalékkal 23395 forintra gyengült. A BUMIX 18,76 ponttal, 0,54 százalékkal 3460,17 pontra csökkent.
Gyengült a forint a budapesti devizapiacon. A kedd délutáni 251,20/251,30 forintos árfolyam után 253,00/253,10 forint volt egy euró szerdán délelőtt. A kereskedők szerint a másodlagos amerikai jelzáloghitelek bizonytalanná válása miatt hetek óta gyűrűző pánik legújabb fejleményeinek kihatása a piac minden szegmensében érezteti hatását.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
