Leszakadt az Északi-sarktól és megszorult a távoli Sverdrup-csatornában egy Manhattan méretű jéghegy. A 16 kilométer hosszú és ötezer méter széles Ayles nevű képződmény két éve tört le a kanadai partvidékről, a kutatók azóta követik mozgását. Mindezt a közelmúltig nagy ijedtséggel tették, a monstrum ugyanis komoly veszélyt jelentett a Beaufort-tenger olajfúró tornyaira. Végül nem történt baj, az Ayles ugyanis május óta 310 kilométert megtéve besodródott a Queen Elisabeth szigeteket elválasztó Sverdrup-csatornába, ahol megrekedt.
Először májusban járt expedíció a gigászi jégtömbön: a tudósok az úszó sziget felszínén műholdas helymeghatározó berendezést helyeztek el, amely jó darabig sugárzott, de egy ideje nem ad jeleket. Ennek több oka is lehet. Elképzelhető, hogy kimerült az akkumulátora, de az sem kizárt, hogy jeleinek terjedését akadályozzák a környező tereptárgyak vagy a ráesett hó. Luke Copland, a májusi csapat egyik tagja a BBC-nek nyilatkozva elmondta: a szokatlanul alacsony jégkoncentrációval magyarázható, hogy a jéghegy miért ott, és miért abban a pozícióban állt meg. Szakemberek szerint az Ayles leválása az Északi-sarkról egyértelmű bizonyítéka a globális klímaváltozásnak.
Az úszó monstrum további útját egyedül a műholdas berendezéssel lehet követni, ezért a kutatók bíznak abban, hogy a szerkezet megjavul.
Tíz év börtönt kaphat a bukott dél-koreai elnök















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!